Bejelentés



Szegedi Látássérültek oldala
Frissítve: 2014.október 22.

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.








Hírek
ÚJABB NYERTES IRODALMI PÁLYÁZAT!

"Fények vakondja" elnevezésű irodalmi pályázatunk eredménye a következő: Vers kategória: 1. helyezett Terhes Gábor - turul jeligéjű - "Negyven évem komédiája" című verse. ..."

tovább >>



Beszámolók régebbi kirándulásokról és egyéb eseményekről

2010

------------------------------------------------

KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGÜNK 2010.12.18.

December 18-án, a Bálint Sándor Művelődési Házban, Újszegeden került megrendezésre a vakok és gyengénlátók számára a karácsonyi ünnepség. A nagyteremben 3 hosszú oszlopban voltak a szépen megterített asztalok. Egy szék sem maradt üresen az asztaloknál, a fal mellé tett székek is szükségesek voltak a vendégek leültetéséhez. Egyesületünk elnökének köszöntője után a Kreatív Formák Alapítvány képviselője nyitotta meg elegánsan rövid beszéddel az ünnepséget. E beszéden kívül semmi nem utalt arra, hogy itt vakok és gyengénlátók jöttek össze, és ez jó is volt így.

Betlehemes játék, ének, vers, rövid novella, angol népmese szerepelt a repertoárban. Az előadók kitettek magukért. Különösen az egyesületünk keretében működő, Árnyalat nevet viselő, kultúrcsoport tagjainak előadásakor némult el a terem rájuk figyelvén, a folyosóról behallatszó neszezés harsánynak tűnt a közönség pisszenésmentes műélvezete mellett. Az Antal család apraja-nagyja szintén megmelengette a szíveket szép énekével.

A műsor után ajándékcsomagokat osztottak ki a rendezők a vendégeknek.

Kedves, hangulatos rendezvény volt! Először voltam itt, de talán nem utoljára.

Vári Sándor

Támogatóink:

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata

***

Colibri90 Zrt.

***

Pick Szeged Zrt.

***

Szegedi Paprika Rt.

------------------------------------------------

FEHÉR BOT NAP - SZEGED

------------------------------------------------

ÉRINTS MEG!

tapintható kiállítás

------------------------------------------------

SÁRKÁNYHAJÓZÁS

Sárkányhajóztunk

A teljesség igényével és név nélkül: nagyon jól szórakoztunk a Kreatív Formák Alapítvány által szervezett Sárkányhajózáson. A sárkányhajó egy 22 személyes, elöl sárkányfejjel, hátul sárkányfarokkal díszített, dobbal felszerelt csónak. Két férőhelyes padokra kell ülni párosával és a dob vagy sípszó ütemére, egyszerre kell evezni.

Már a gyülekező jó hangulatúra sikeredett, és ahogy egyre közelebb kerültünk a hajóhoz ez csak fokozódott. A parton egy kicsit gyakoroltunk, helyes lapátfogás, az evezés technikája, már ekkor tisztán látszódott, hogy nagyon tehetséges a társaság. A beszállás volt a legizgalmasabb, de lelkesen fogtuk egymás kezét, függetlenül attól, hogy ki lát és ki nem.

És elkezdtünk evezni�A viccelődés, a nevetés egy pillanatra sem maradt abba, így elég gyakori volt, hogy az evezés ritmusát adó sípszó, vagy vezényszó nem jutott el mindenkihez. Ettől függetlenül nagyon profi volt a csapat, pillanatok alatt leeveztük a versenytávot, és csak imitt- amott lettünk vizesek.

Köszönjük a szervezőknek és a résztvevőknek ezt a felejthetetlen élményt. Egy vidám társaság szállt be a sárkányhajóba és egy még vidámabb csapat szállt ki belőle!

Karsay Erzsébet

------------------------------------------------

IV. MEGYEI TALÁLKOZÓ - MAKÓ

2010. október 09.

------------------------------------------------

Egészségnap

2010. szeptember 29.

A Torontál téri Vakok Otthona idén is helyet adott Egyesületünk Egészség napi programjának, melyet Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatott.

A Labrador Bt. tartott segédeszköz bemutatót, illetve Hódi Gábort kérdezhették az érdeklődők egészség megőrzésről. Az otthon dolgozói testsúlyt mértek, vércukor szintet ellenőriztek és vérnyomást mértek, szükség estén tanácsokat is adtak a helyes táplálkozásról.

A Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének masszőr tagjai- Sarkadi Zoltán, Antal István és DeákCsaba-frissítőmasszázzsal kedveskedtek a vendégeknek.

Az iroda dolgozói pedig szorgalmasan készítették a friss zöldségsalátát és az almát, melyeknek nagy sikere volt.

Az Egészség Nap jó alkalom volt arra, hogy kicsit találkozzunk, beszélgessünk, és mellette nagy vonalakban tájékozódjunk általános állapotunkról.

Köszönjük Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának a támogatást, illetve a Vakok Otthona Igazgatónőjének és dolgozóinak a segítséget.

Karsay Erzsébet

------------------------------------------------

EGYESÜLETI KIRÁNDULÁS

Mint minden évben, Szövetségünk az idén is megszervezte a 3 napos kirándulást. Úti célunk Pécs - Európa kulturális fővárosa � volt. Kirándulásunk időpontja szeptember második hétvégéje - 10, 11, 12 � volt. Miután csomagjainkat és magunkat is elhelyeztük a buszon, reggel 8 órakor elindultunk Pécs irányába. 15 percnyi bajai pihenő után 11 órakor megérkeztünk Mohácsra, a busók városába. Itt Rosta Endre maszkfaragó népi iparművész fogadott bennünket a látványműhelyében, ahol betekintést nyerhettünk a busómaszk-faragás rejtelmeibe. Különböző maszkokat nézhettünk meg és fel is próbálhattuk azokat. A bundákat is megnéztük, ezt is volt, aki magára öltötte. Aki többet szeretne tudni a busómaszk-faragásról, az megnézheti a www.rostaendre.hu oldalt. Egy-két ajándéktárgy vásárlása után elindultunk a Halászcsárdába ebédelni. Ez egész a Duna partján volt, az étteremből rá lehetett látni a folyóra. Ebéd után indultunk Pécsre.

Pécsre megérkezve, a vasútállomás mellett buszunkkal leparkoltunk. Innen elsétáltunk a Pécsi Vakok Szövetségébe. Az ottani sorstársak süteménnyel, itallal és zenével vártak bennünket. A táncos lábúak táncra is perdültek. A találkozó fénypontja a tombola volt. Tombola sorsolás után ki-ki a saját nyereményével elindultunk a buszunkhoz. Irány, a szállásunk: Sikonda.

Szállásunk a Sikondai Gyermektáborban volt, nagyon szép környezetben, körülöttünk fák. Szobakiosztás után kissé megkésve mentünk vacsorázni. Vacsora után mindenki előbb-utóbb álomra hajtotta fejét.

Szombaton reggeli után buszunkkal elindultunk Pécsre. A jó bevált helyen, a vasútállomás mellett, leparkoltunk Itt már vártak bennünket, a pécsi sorstársak, az ő vezetésükkel megnéztük Pécs belvárosát. A Széchenyi téren először az eozin-mázas Zsólnay-kútat néztük meg, ami az Irgalmas rendi templom előtt áll. További séta után a Király utca sarkán egy vakoknak készült térképhez értünk, ami a Széchenyi teret ábrázolja. Majd ezután a tér szökőkútjaiban gyönyörködtünk. További séta után eljutottunk a Munkácsi trilógiához, ami egy középiskolában volt kiállítva. Délben harangszókat hallgattunk a tér közepén. Sok-sok gyaloglás után 1 órakor már jól esett leülni az ebédhez. Ebéd után elsétáltunk a városnéző kisvonathoz. Vonatozás után a Vasarely Múzeumba mentünk. Múzeum-látogatás után elsétáltunk a buszunkhoz, majd irány Sikonda. Vacsora után �ismerkedési estet� tartottunk.

Vasárnap reggel búcsút intettünk szálláshelyünknek és elindultunk Pécsre. A Király utcán és a Széchenyi téren átsétálva eljutottunk a Zsolnay Kerámia Múzeumba. Múzeum-látogatás után megnéztük a haranglábat, ami a Dzsámi mellett áll és még a déli harangszót is meghallgattuk. Visszamentünk a buszunkhoz. Elindultunk Pécsváradra, itt ebédeltünk. Ebéd után megnéztük a pécsváradi várat. Ezután indultunk haza Szegedre.

Jól éreztük magunkat, igaz, hogy az első két nap esett az eső, de ez nem befolyásolta jókedvünket. Viszont, már vasárnapra kisütött a Nap.

Keresztényiné Ákhim Mária

"> Az itt látható képek és a fenti videó Orbánné Tarsoly Edit munkái

------------------------------------------------

TEKERGŐNAP

A Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete 2010. szeptember 3-án, pénteken Tekergőnapot tartott Szegeden, a Széchenyi téren. A programot tagjaink kérése, észrevételei alapján kezdtük el szervezni. Több sorstárs elmondta, hogy a kerékpárosok gyors és hangtalan közlekedése sok nehézséget okoz számukra az utcai közlekedés során. Kérésüknek eleget téve felvettük a kapcsolatot a Szegedi Kerékpáros Sport Clubbal, egy kölcsönös érzékenyítésen alapuló együttműködés céljából. Mivel a biztonságos, egymásra odafigyelő közlekedés minden ember közös ügye, a programot Szeged egyik legfrekventáltabb pontjára szerveztük. A program szervezése során felkértük a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékesét, hogy vegyen részt rendezvényünkön, hiszen ki tájékoztathatná szakszerűbben a szabályos közlekedésről az érdeklődőket, mint a rend őrei? A hatóság nagyon együttműködő volt: akadálypályával, tesztekkel tették még színesebbé programunkat. A Napos Oldal A Sérült Emberekért Alapítvány által biztosított kerekes székek kipróbálásával a mozgáskorlátozottak nehézségeit is megismerhették az érdeklődők.

Egyesületünk sok programmal készült: Az érdeklődők szemtakarásban, fehér bottal, illetve szimulációs szemüvegben kóstolhattak bele a látássérültek közlekedési nehézségeibe. Tesztek, kérdőívek kitöltésével felmérhették tájékozottságukat a látássérültek önálló utcai közlekedését segítő lehetőségekről. Segédeszközök megtekintésével, kipróbálásával bepillantást nyerhetnek a látássérült emberek mindennapjaiba. Amiért a programot életre hívtuk megvalósult, hiszen nagyon sok látó embert értünk el mondanivalónkkal. Az a sok érdeklődő, aki kitöltötte a tesztet, kipróbálta a fehér botos közlekedést már tudja, kinek hogyan segíthet! Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni az egyesület munkatársainak, amiért időt, energiát nem sajnálva dolgoztak, hogy ez a rendezvény ennyire sikeres legyen!

A program megvalósítása során az egyesület munkatársainak munkáját önkéntesen segítették: György László

Némethné Molnár Erzsébet

Papdi Tiborné Magdika

Külön köszönet Nekik!

Györgyné Kiss Adrienn

A képen balról jobbra: Szabó Gabriella, Györgyné Kiss Adrienn, Vad Róbert (Megyei Rendőr-főkapitányság), Takács Kata, Károlyi Lőrinc (Napos Oldal A Sérült Emberekért Alapítvány),

Szőke Törökné Zemkó Márta

------------------------------------------------

AUGUSZTUSI KLUBDÉLUTÁN

------------------------------------------------

SZIN 2010.

Idén is meghívott bennünket az Esélyek Háza, hogy képviseljük Egyesületünket a Szegedi Ifjúsági Napokon az Esélyek Kertjében.

Helyet kaptak a Kertben még a mozgáskorlátozottak, a védőnők, értelmi fogyatékosok érdekképviseleti szervei, találkoztunk grafológussal, pályaválasztási tanácsadóval.

A nulladik napon kilátogatott Molnár Ferenc �Caramel� és a tervezett 2 óra helyett szinte egész nap az Esélyek Kertjében volt. Végigjárta az összes sátrat, mindenkivel elbeszélgetett, érdeklődött. Egyesületünk sátránál is elidőzött és Hegedűs István alelnök úr egy kicsit bevezette a vakok világába. Bemutatta a Braille írás történetét és az ABC- t, majd Caramel leült a gép elé, és egy egész hosszú mondatot szinte hibátlanul leírt. Kipróbálta a segédeszközöket, némelyikre igencsak rácsodálkozott. Hálája jeléül készített egy szendvicset szemtakarásban, és megfelezte az alelnök úrral.

Minden nap kint voltak velünk masszőrjeink-Deák Csaba és Sarkadi Zoltán-, akiknél a fiatalok a harmadik és negyedik napon már csak előjegyzés alapján lazulhattak el kicsit. A néha zord idő ellenére is lelkesen dobták le a ruhákat a SZIN-ezős fiatalok.

Két sátrunk és egy �Vakszobánk� volt, az egyik sátorban a masszőr tevékenykedett, a másik sátorban pedig mi �érzékenyítettük� az érzékenyülni vágyó fiatalokat. Az egyik sörpadon különböző segédeszközöket (beszélő vérnyomásmérő, beszélő mérleg, színfelismerő, vízszint jelző, sorolvasó, hagymatű, zokni párosító stb.), játékokat (ötödölő, sakk, kártya, dobókocka, kirakó) és a Braille írás kellékeit (Braille ABC, Braille tábla, pontozó, Braille írógép) mutattuk be.

A vakszobáért is kígyózott a sor, szájról szájra terjedt a híre. A teljesen sötét, berendezett szobában különböző tárgyakat kellett a vállalkozó szelleműeknek megkeresniük. Nagy sikerként élték meg, amikor egy-egy tárgyat megtaláltak. A vakszoba felfedezése után megnézhették a szobát, és szinte kivétel nélkül mindenki megdöbbent attól, hogy ők szemtakarásban nem ilyennek. Legtöbben a távolságot mérték fel rosszul, nagyobbnak illetve kisebbnek gondolták a szobát. A Braille írás történetét, és az ABC- t sorstársaink mutatták be- Hegedűs István, Farkas Mátyás, Macska Zsuzsi, Tóth Zoltán-, akik szintén az egész napot velünk együtt kint töltötték a SZIN- en.

A másik sörpadon vakuzsonnát kínáltunk az éheseknek, minden finomsággal megrakott asztal várta őket. Mind a négy napon vállalkozó szellemű éhes fiatalok álltak sorban, hogy szemtakarásban elkészítsék szendvicseiket. Akadtak olyanok, akik egész ehető ételt produkáltak, de sikerült készíteni lekváros-szalámis-paprikás-sajtos szendvicset is.

Az egész rendezvény nagyon kulturált volt, az Esélyek Kertje pedig egy kellemes hely, ahová a fiatalok szívesen betértek. Kivétel nélkül mindenki őszinte érdeklődést és empátiát mutatott, és szinte folyamatosan hangot adtak annak, hogy mennyire csodálják és tisztelik és esetenként irigylik azokat a fogyatékkal élőket, akik olyan tartással és szemlélettel rendelkeznek, hogy �teljes életet� élnek, úgy, hogy az élet pozitív oldalát emelik ki. Megkértük a fiatalokat, hogy gondolataikat, az Esélyek Kertjében szerzett tapasztalataikat osszák meg velünk. Íme néhány idézet :

�Ilyenkor jön rá az ember, hogy milyen gazdag azzal, hogy lát.�

�Jó dolognak tartom, hogy ilyennel találkozhatok a SZIN-en.�

� A vakszoba volt életem eddigi legérdekesebb tapasztalata. Egy átlagembernek nehéz felfogni, hogy milyen is vaknak lenni. A távolságot nagyon nehéz felmérni. Köszönöm a lehetőséget.�

� A távolságot abszolút nem reálisan éreztem. Nagyon jó, hogy kipróbálhattam, köszönöm!�

� Köszönjük az élményt, nagyon tanulságos és izgalmas volt. A vakírás volt a legjobb.�

� Furi. Nem egyszerű a helyzet�

Sok sikert kívánok a továbbiakban és örülök, hogy kipróbálhattam a dolgokat.�

Mi, az Egyesület munkatársai is nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg élménnyel gazdagodtunk, melyeket sorstársainktól, a fiataloktól és egymástól kaptunk. A legjobb az volt az egészben, hogy pihenni nem tudtunk, annyi fiatal érdeklődött.

Köszönjük nekik is, és azoknak a tagoknak, akik munkájukkal sikeressé tették a rendezvényt.

Karsay Erzsébet

------------------------------------------------

JÚLIUSI KLUBDÉLUTÁN

(2010.07.24.)

------------------------------------------------

GYÓGYNÖVÉNYTÚRA

(2010.07.17.)

------------------------------------------------

IRÁNY A HANGOK UTÁN

Nyíregyháza

2010. 06. 30 - 07. 02.

Irány a hangok után

A Nyírségi Látássérültek Egyesülete a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával 2010 június 30 és július 2. között rádiós tájékozódási �futóversenyt� rendezett.

Szegedről tízen mentünk, három csapatot alkotva. 30.-án fél 1-re megérkeztünk a nyíregyházi vasútállomásra, ahol már vártak bennünket. Autóbusszal, majd omnibusszal mentünk a szállásunkra, ami Sóstófürdőn faházakban volt.

A szervezők finom ebéddel vártak mindenkit. Ebéd után ismerkedtünk a versenytereppel, a rádióadóval és a rádióvevővel. Ezután mi szegediek elmentünk sétálni a Sóstó környékére. Vacsora előtt 6 45-kor Jakab Sándorné Évike kiosztotta a piros pólókat, amiben másnap versenyeztünk. Sorszámot is mindenki húzott, így tudtuk, hogy mikor kerül ránk sor a versenyben. Vacsora után ismerkedés volt. Tóth Zoli itt találkozott egy osztálytársával.

1.-én reggel 7 órakor reggeli torna volt kinn a szabadban, bemelegítés a versenyhez.

Reggeli után 9 órakor a sportrendezvény ünnepélyes megnyitója kezdődött el. Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd dr Szőke László az MVGYOSZ elnöke is mondott egy rövid üdvözlő-beszédet. Fél 10-kor kezdődött a verseny. Minden versenyzőnek, amikor a pályára lépett, bekötötték a szemét. 3 rádióadót kellett megtalálni a rádióvevő-készülékkel. A pályán maximum 5 versenyző lehetett. Minden versenyző kapott egy segítőt, akik narancssárga színű pólót viseltek. 44 versenyző volt. Ebéd után volt az eredményhirdetés.

A helyezettek:

Egyéni:

1. Ficzkó Juhász Mihály (Bács-Kiskun megye)

2. Orsós Sándor (Veszprém megye)

3. Murányi Zsolt (Csongrád megye)

Csapat:

1. Spongyabob (Nyírségi látássérűltek)

2. Hullámtörők (Szeged)

3. Fürge Rókalábak (Szeged)

A sikeres szereplésért érem, oklevél és serleg is járt.

Ezután elsétáltunk a Sóstói Múzeumfaluba, belépőjegyünk: a piros póló viselése volt. Vacsora után ismerkedési est volt zenével, tánccal és szúnyogcsípéssel.

2-án reggeli után omnibusszal elmentünk hazánk egyik legszebb állatkertjébe. Itt megcsodálhattuk a különböző halakat, csigákat és cápákat. Majd ezután az elefántokat etettük meg egy-egy szál sárgarépával. További sétánk során eljutottunk a katta majmokhoz, őket banánfalatokkal csalogattuk magunkhoz, hogy meg tudjuk simogatni. Legvégül a Zoo Suliba mentünk, itt különböző preparált madarakat láttunk, pitont simogattunk és kipróbáltuk, hogy milyen lenne sálnak. Ezután visszasétáltunk, megebédeltünk és útravalóra mindenki kapott úti csomagot.

Ebéd után a társaság indult a vonathoz. Nagyon jól éreztük magunkat, és az időfelelős is gondolt ránk, mert jó idő volt. A sikeresen lebonyolított programért köszönet Jakabné Évikének és segítőinek.

Keresztényiné Ákhim Mária

------------------------------------------------

JÚNIUSI KLUBDÉLUTÁN - HORGÁSZTANYÁN

------------------------------------------------

AJKA

10. Fekete István Vetélkedő

------------------------------------------------

TAPINTHATÓ KIÁLLÍTÁS

Budapesten a Vakok Iskolája Nádor termében

(2010. május 29.)

------------------------------------------------

MÁJUSI KLUBDÉLUTÁN

------------------------------------------------

VADASPARKBAN

Látogatás a Szegedi Vadasparkban

Egyesületünk egyik tavaszi programja a Szegedi Vadaspark látogatása volt, amit május 15.-re szerveztünk. Vaskóné Kiss Éva szervezésének köszönhetően kedvezményes jeggyel juthatott be kis csapatunk a Vadasparkba.

Fél 10-kor léptünk be a kapun. Először a nagytestű ragadozókat nézegettük a rácson innen. Láttunk gepárdokat, kétpúpú tevét, szibériai tigrist is. Ezután a Vadaspark egyik kedvenc lakóit a szurikátákat csodáltuk meg. 11 órakor a Természetvédelmi Oktatóközpont épületében a madárgyűrűzésről hallgattunk egy érdekes előadást. Az előadó egy kis madarat, a barátkát meg is gyűrűzte, majd szabadjára lett engedve. 12 óra után az Atlanti-partvidék Esőerdő Ház és Trópusi Ház kis lakóit néztük meg, itt főleg kis majmokat láttunk. Pont ekkor volt az etetési idő. 1 órakor a Simogató és Terrárium házba mentünk. Itt kígyót - békát simogattunk, szóval egy gyíkot, egy békát és egy kígyót ez az utóbbi egy boa volt. A bátrabbak még a nyakukba is tették a kb1,5 m-re nőtt boát.

Jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy egész nap esett az eső.

Keresztényiné Ákhim Mária

------------------------------------------------

VAKOK KERTJÉBEN

(2010. május 1.)

------------------------------------------------

ÁPRILISI KLUBDÉLUTÁN

(Anyák napjára)

------------------------------------------------

SEREGSZEMLE

Tiszán innen, Dunán túl�.

Egyesületünk 2010. április 16. és 18. között egy 3 napos nemzetközi kulturális seregszemlét rendtett. A programon hazai és határon túli társszervezetek kultúrcsoportjait láttuk vendégül. A rendezvényt hosszas munka előzte meg. 2009 szeptemberében írtuk, és adtuk be a pályázatot, aminek elnyerése által reméltük a rendezvény megvalósulását. Már ekkor elkezdtük felkeresni a lehetséges helyszíneket, árajánlatokat gyűjtöttünk be, felvettük a kapcsolatot mind a hazai, mind a határon túli társszervezetekkel. 2010 januárjában jött a levél: nyertünk a pályázaton! Megkezdődött a munka második szakasza. A helyszín, az időónt pontosítása, a vendégek tájéktatása a részletekről. Kialakult a rendezvényen részt vevő csoportok összetétele, létszáma, amit számos telefonhívás, e-mailváltás előzött meg. Támogatókat kerestünk, akik a rendvényen a vendégek részére átadásra kerülő ajándékcsomagok kialakításához nyújtottak segítséget. Ahogy közeledett a rendezvény dátuma, úgy nőtt a szervezők izgalma: Vajon minden rendben lesz? 2010. április 16-án, pénteken 4 egyesület kultúrcsoportja érkezett meg az Eko parkba, a rendezvény helyszínére. A Vakok és Gyengénlátók Szabadkai Egyesülete, a Szatmárnémeti Vakok és Gyengénlátók Egyesülete, a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete, és a Nyírségi Látássérültek Egyesülete tisztelte meg rendezvényünket. Összesen 38 sorstársat láttunk vendégül. Április 17-én, szombaton délelőtt egy közösen eltöltött városnézés keretében megmutattuk vendégeinknek Szeged főbb nevezetességeit: A Széchenyi teret, a Városházát, a Kárász utcát, a Dóm teret, a Tiszát, és a Móra Ferenc Múzeumot. A hosszú sétát az ebéd, és egy rövid felkészülés követte, majd kezdődött a kulturális műsor. A közel 3 órás program során sok szép, színes műsort láthattak, hallhattak az érdeklődők: volt vers, ének, komédia, hol magyarul, hol a külföldi vendégek anyanyelvén. A rendezvényt egyesületünk kultúrcsoportja zárta: a néha drámai, néha kacagtató versek, dallamok végén Merilin a Forró szél című szerb film ismert dalával, a�Surda-dallal" koronázta meg a programot.

A vasárnap reggel már a búcsúé, a hazaindulásé volt. De az elköszönő szavak közé, a tervezgetés, az újra találkozás reményének szavai is vegyültek.

Amiért életre hívtuk ezt a rendezvényt, talán megvalósult: a sorstársak között kötődtek új barátságok, az egyesületek között kialakultak, feléledtek együttműködések.

Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni az egyesület munkatársainak, hogy időt, energiát nem sajnálva, gyakran munkaidőn túl dolgoztak mind a szervezés, mind a lebonyolítás során, azért, hogy ebben a 3 napban minden jól sikerüljön! Köszönöm a segítséget tagunknak Orbánné Tarsoly Editnek, és férjének Orbán Róbertnek, akik önkéntes segítsége nélkül nem tudtuk volna így lebonyolítani ezt a rendezvényt!

Köszönöm a segítséget Vaskóné Kiss Évának! És végül, de nem utolsó sorban köszönöm azoknak a sorstársaknak a szép és igényes műsorát, akik képviselték egyesületünket ezen a rendvényen: Bite Renáta, Dr. Hesz Ferenc, Klimász Sándorné, Orbánné Tarsoly Edit, Svicevic Merilin, Terhes Gábor, Vaskóné Kiss Éva.

A rendezvény az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma �Magyarországi civil szervezetek európai integrációs, nemzetközi és határon túli magyar civil kapcsolatainak támogatása� című pályázati program támogatásával jön létre.

További támogatók:

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata

Szegedi SZEFO Fonalfeldolgozó Zrt.

ELDORÁDÓ üzletlánc

Györgyné Kiss Adrienn

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

------------------------------------------------

VAGYOK

------------------------------------------------

MÁRCIUSI KLUBDÉLUTÁN

------------------------------------------------

LIONS DAY

------------------------------------------------

FEBRUÁRI KLUBDÉLUTÁN - FARSANG

------------------------------------------------

HELEN KELLER EMLÉKMŰSOR

------------------------------------------------

JANUÁRI KLUBDÉLUTÁN

------------------------------------------------

*************************************************
FÜRDŐLÁTOGATÁS
December 21-én ellátogattunk a Mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdőbe, ahol egy nagyon élvezetes napot töltöttünk el. Nógrádi Zoltán Polgármester Úr ajándékozta meg egyesületünket ingyenes fürdőbelépőkkel, és ezzel tette lehetővé számunkra az említett kirándulást, melyet ezúton is köszönünk neki! Reggel 9 körül találkoztunk a buszpályaudvaron, és hamarosan megérkeztünk Mórahalomra. Igaz az utazás során előfordult egy kisebb gikszer, de a fürdőlátogatást ez ugyan nem akadályozta meg. Már amikor beléptünk, a pénztárnál is figyelmes kiszolgálásban volt részünk, és egész ott tartozkodásunk során valamennyi dolgozó nagyon kedvesen viselkedett velünk. Néhány órás lubickolás után meg is éheztünk rendesen, és úgy döntöttünk, hogy a helyi csárdában fogunk közösen megebédelni. Kellemes hír volt számunkra, hogy nem szükséges átöltöznünk az ebédhez, mivel a csárdába köntösben is elfogyaszthattuk azt. Így sikerült a Varga csárda szolgáltatásai mellett döntenünk, ahol szintén nagyon kedves kiszolgálásban volt részünk. Az ebéd finomsága sem volt elhanyagolható, hiszen igazi házias ízekben volt részünk. Ezután még pancsikoltunk egy kis ideig, majd kellemesen elfáradva tértünk haza. Szeretnénk több ilyen kirándulást szervezni, mert nagyon jól éreztük magunkat! Vaskóné Kiss Éva Ezúton ajánljuk mindenki figyelmébe az említett fürdőt!

------------------------------------------------

Egyesületi karácsony Megint eljött a december és az idei karácsonyi ünneplést december 13-án az Eszperantó utcában, a Civil rendezvényházban ünnepeltük nem kevés sikerrel. Több vállalkozó sorstárs az idén kedvet kapott, hogy részt vegyen ezen az összejövetelen egy odaillő verssel, prózával, furulyaszóval és dallal. A fellépők név szerint is: Ákhim Mária, Némethné Molnár Erzsi, Vaskóné Kiss Évi, Bite Renáta, Klimászné Zsuzsi, Farkas Mátyás, Svicevic Merilin és a legkisebb résztvevő Hegedűs Fanni, ügyes furulyajátékával mutatkozott be. Nagyon lelkes kis előadás volt ez és a közönség is lélegzetelállva figyelte az ízlésesen egybefolyó programot. Egy kis szünet követte mindezt, ahol jóízű beiglis falatozás mellett készülődhettünk fel az esemény második részének élvezésére. Valóban erről is volt szó, amikor a Király Kőnig Péter zeneiskola növendékeiből és tanárukból összeállt hangulatos zenekar, egy pompás ajándékkoncertet játszott nekünk. A régi szalonmuzsika hangulatát elővarázsolva musical, operett, csárdás és bécsi újévi hangulatú muzsikája feledhetetlen élménnyel gazdagított bennünket. Szívünkben e zene varázsával, még egy pár jóízű baráti beszélgetés után szép karácsonyi csomaggal széledtünk szét örülvén, hogy az idén valóban mindenki jóindulatú segítsége koronázta e ünnep sikerét. Köszönjük a segítőknek, szervezőknek, a résztvevőknek és a jóindulatú vendégeknek! Áldott, békés ünnepeket kívánok! (S. Merilin) kep01

------------------------------------------------

MÚZEUMLÁTOGATÁS

Mikulás napján látogattunk el a Nemzeti Múzeumba

Mesélő kövek - sétálólap gyerekeknek
kep01 Tájékoztató a látássérült látogatóknak Tapintható tárgyak listája Néhány fotó a kiállítás látogatóiról

------------------------------------------------

EGÉSZSÉGNAP 2008.11.22. kep01

------------------------------------------------

Kiállításon! Az Ujakropolisz egyesület által szervezett, rendezett kiállításon és régészkedésen vehettem részt., a Csongrád megyei /szegedi/ sorstársaimmal együtt. Ez a program egy esős délutánon volt, amely nem riasztott vissza bennünket az odautazástól sem. 8 fős kis csapat jött össze, s várta érdeklődve azt, hogy a lelkes tárlatvezetők a bemutatkozás után megmutathassák, elmondhassák nekünk a tárgyak történetét. 20008. 11. 21-én 17-órától ez egy- másfélórás elfoglaltság volt számunkra. Nagyon sok és érdekes új dolgot hallhattunk, láthattunk, tapinthattunk meg. Az emberekről és a használati tárgyaikról volt szó, azaz, hogyan is éltek rég az egyiptomiak, aztékok és a görögök. A tárgyak tapintása, történetek hallgatása után a bátrabbak régészkedésen vehettek részt. A kiállított tárgyak közül 5 tárgyat, 13 db-ban kellett, lehetett megkeresni, homokban, s ezután, ki kellett rakni, párosítani. Miután készen lettünk az összepászítással, fel kellett ismerni a tárgyakat. Ez nekünk jól ment, így aztán még egyszer kipróbálhattuk a felkínált lehetőséget. A tárlatvezetők a kiállítás és régészkedés után kicsiny kis ajándékkal kedveskedtek Nekünk, amelyet nagy örömmel, és meglepődve, megilletődve fogadtunk, s ezután, meg köszöntük kedvességüket. Részünk volt még a családias fogadtatásban, amely szintén nagy-nagy öröm volt mindannyiinknak. Köszönjük, hogy meglátogathattuk, ezt a nagyon ötletes és színvonalas kiállítást. Kedvesek és segítőkészek voltak a fiatalok. A munkájukhoz gratulálok, kitartó, hasznos munkát, időtöltést kívánok. Orbánné Edit Az Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesületről itt tudhattok meg többet

------------------------------------------------

Az Országházban

------------------------------------------------

Fehérbot napi találkozó Október 11.-én szombaton az eszperantó utcában levő újjáalakított rendezvényházban a Csongrád megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesülete tartott 10…órától egy kis fehérbot napi megemlékezést. Az idén kicsit szerényebb programmal, külsős fellépők nélkül szerveződött. Klimász Sándorné Zsuzsa elnökünk nyitotta meg a programot. Emlékeztetett bennünket egyesületünk fontosságára, céljaira, a társadalom figyelmének felhívására a nemlátó ember gondjaira, munkalehetőségére, akadálymentesebb környezetmegvalósulására. Az Önkormányzattól Novkov Veszelinka a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda vezetője kísérte figyelemmel a nyitórendezvényt, de vendégek voltak még a makói, hódmezővásárhelyi, szentesi és csongrádi csoportok vezetői is. Az elnökünk virágcsokorral megköszönte az idén egy pár segítőnk áldozatos munkáját mint: Kovácsné Éles Juditnak, a hangoskönyvtárból Móricz Nikolettnek és Mikoly Andreának, valamint Vaskóné Kiss Évinek a honlapunkért tett munkáját. A bevezető után bemutattuk a kis, színvonalas programunkat is amelyben elhangzott a közismert Honfoglalás ének, majd egy szép Fekete István Őszi vers. Ezt követte Vangelis 1492 c. dala duóban énekelve, majd egy nagyon szép elbeszélés Ablak… címmel, ami igen meghatotta a közönséget, és az egészet Farkas Mátyás unokájának trombita darabja zárta, amit édesanyja zongorán kísért. Az ünnepség Török Gyula vak sorstársunk hangulatos szintetizátoros zenélésével folytatódott, ahol egy kis inni- és harapnivaló mellett kellemesen társalogtunk egészen kora délutánig. Időben búcsúztunk, hogy még estefelére a Peller Anna koncertre is odaérhessünk. S. Merilin A Fehér Bot Napi ünnepségünkön készült képeket nézheted meg itt

------------------------------------------------

Kirándulás 2008. Balatonboglár Idén ismét sikerült egy három napos kirándulást megszervezni. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy hol aludjunk? Ekkor jutott eszünkbe a Szövetség balatonboglári üdülője. Az egyeztetések után a helyszín így egyértelmű lett: irány a Balaton! Első nap Baján néztünk körül, ott is ebédeltünk. Ebéd után egy nagyon érdekes ismertetőt hallottunk a Napról és a legújabb csillagászati felfedezésekről a Bajai Bemutató Csillagvizsgálóban. A második napon Keszthelyre mentünk, a Festetics-kastélyba. Nagyon profi idegenvezetőt kaptunk, aki szemléletesen és hozzáértő módon vezetett körbe bennünket. Egy nagyon hangulatos csárdában ebédeltünk, majd visszaindultunk az üdülőbe, ahol már előkészültek az esti bográcsozáshoz. A vacsoráig sétáltunk a városban, pingpongoztunk, csörgőlabdáztunk a kertben és asszisztáltunk a bogrács mellett. Este borkóstolás, majd zenés-táncos mulatság következett kötelező és szabadon választott elemekkel. Nem volt rossz! Vasárnap reggel indultunk Szekszárdra, ahol a Szüreti Napok rendezvényein vehettünk részt. Ott megebédeltünk és indultunk haza. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, bár az esőt mindenhol megúsztuk, sőt, néha még a napot is láthattuk. A társaság jókedve, hozzáállása, a házigazdák kedvessége azonban kárpótolt bennünket. Köszönöm minden résztvevőnek, az üdülő dolgozóinak és a buszsofőrnek, hogy gördülékenyen, jó hangulatban és szép emlékeket szerezve sikerült lebonyolítani ezt a három napos programot. Remélem, hogy jövőre ismét nekiindulunk, és hasonló élményékekkel térünk haza. Rajtam nem múlik! Szőke-Törökné Zemkó Márta Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete munkahelyi segítő Fotókat a következő helyen lehet megtekinteni: A kirándulás képei

------------------------------------------------

Bográcsozás Egy kollégám fejéből pattant ki az ötlet: Jó marhapörköltet kéne enni. A gondolatot tett követte. Pár ember segítségével szervezte meg a dolgot. Szeptember 13-án a partfürdő egyik vendégházába várt bennünket. Rettenetesen hideg volt, fújt a szél. A hangulat azonban jó volt: Viccek, és érdekességek váltogatták egymást a beszélgetésekben. A pörkölt nagyon izgalmas, és sokat ígérő illatot árasztott, bár a szél igen megnehezítette a szakácsunk dolgát. Végre megfőtt az étel, és boldogan kebeleztük be a marhapörköltet, a krumplit és a savanyúságot. Kávé is került az asztalra, és mindenki nyugodtan ejtőzhetett a finom ebéd után. Az idő is jobbra fordult, és ismét eltelt egy nap, amikor jól érezhettük magunkat egymás társaságában. Ezért ezúton is köszönjük a szervezőknek, és minden segítőnek a munkáját. Némethné Molnár Erzsébet

------------------------------------------------

SZIN 2008. Egyesületünk 2008-ban vett részt először a SZIN-en. A négy napos programon jómagam két alkalommal voltam. Vakos eszközöket és szóróanyagot vittünk, melyet az érdeklődők kipróbálhattak és az írásos anyagból megismerkedhettek Egyesületünkkel. Nagy sikert aratott a pontírás bemutatása, sokan próbálkoztak legalább a saját nevük leírásával. Nekem nagyon kellemes meglepetés volt az érdeklődők elég nagy száma, hogy a sok színes program mellett számosan szakítottak időt az érdeklődésre. Nyitottak voltak a számukra ismeretlen helyzetre. Nagyon sok kérdést tettek fel és volt véleményük. Nem tapasztaltam előítéletet, csak bátortalanságot és sokféleképpen megnyilvánuló segíteni akarást. Számomra is tanulságos volt a részvétel és megerősített abban a hitemben, hogy a fiatalok jó partnerek a valós esélyegyenlőség és a mind teljesebb társadalmi integráció megteremtésében a látássérültek számára. Klimászné Zsuzsa Fényképek: kep01 ... meg készült videó is ... Végül pedig a RádióPlusz, a SZIN hivatalos rádiójának a honlapján található írást ajánlom: Esélyegyenlőségi Park A fesztiválok történetében egyedülállóan 2005-től minden évben kialakításra kerül az Esélyegyenlőségi Park, melyet az Esélyek Háza, Szeged – Csongrád Megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda munkatársai állítanak fel, szerveznek meg. A cikk folytatása itt olvasható...

------------------------------------------------

Debreceni Virágkarnevál Az idén is ellátogatott kisebb baráti társaságunk (immár 2 fővel megszaporodva) Debrecenbe. Célunk ismét a Virágkarnevál megtekintése volt, de ismerve a város nyújtotta rengeteg látnivalót, úgy döntöttünk, hogy ebben az esztendőben immár 3 naposra tervezzük a kirándulást. Már elindultunk Szegedről augusztus 18-án és több órás vonatozás után kissé elfáradva raktuk le csomagjainkat az egyik csapattagunk volt iskolájában, ahol a kollégiumi szállást ismét sikerült megoldani. Ez az iskola a Dr. Kettesy Aladár Általános Iskola és Kollégium Gyengénlátók Általános Iskolája. A házigazdáink nagyon vendégszeretően fogadtak bennünket, és kellemes kis szobákban lettünk elszállásolva, 4-en (ismét) a betegszobán, 2-en pedig a vendégszobában kaptunk szállást. A kollégium munkatársai kedvessége miatt is jó emlékekkel gondolunk vissza az iskolára, ezért talán az alábbi linkre kattintva részletesebben is megismerkedhetnek vele azok, akiket ez érdekel. http://www.kettesy.sulinet.hu/index.htm Miután a csomagjainkat lepakoltuk és egy kissé felfrissültünk, egy kiadós ebédre ültünk be a tavalyról már ismerős ételbárba. Ezután egy kis városnézés következett és múzeumlátogatás. Az esti órákban már fergeteges fesztiválhangulat uralkodott a Nagytemplom előtti téren. Rengeteg pavilonban kínálták a kézművesek és egyéb alkotók portékáikat, sokféle műsort is előadtak különböző társulatok, szinte alig-alig tudtunk a nagy forgatagban együttmaradni. Estére kellemesen elfáradva költöttük el vacsoránkat a szállásunkon, mely ismét boltban vásárolt elemózsia volt. Vacsora után még egy kicsit beszélgettünk, terveztük a másnapi programot, melyet a reggeli után egyből módosítottunk is. De azért délelőtt csak elmentünk a Zsuzsi kisvasúttal egyet vonatozni, mert ha már ott voltunk, azt is ki kellett próbálni! Nagyon tetszett mindannyiunknak, szép látvány fogadott bennünket már a kisvasúti állomásnál, egy gyönyörű park. A másik végállomáson is nagyon szép látványban volt részünk, sajnáltuk is, hogy csak rövid ideig tudtunk maradni. Itt gondolom megállhatnánk egy percre ismét egy kis vasúttörténeti ismerkedésre. http://www.zsuzsivasut.hu/zsuzsirol/tortenet.htm Nagyon kellemesen telt a délelőtt, és a délutáni programunk is izgalmasnak ígérkezett, ezért ebédelni ismét a már jól ismert ételbárba mentünk. Ebéd után siettünk a Nagyerdőbe, ahol az állatkertet céloztuk meg. Igazán gyönyörű látnivalókban volt ott is részünk, kissé jobban el is időztünk a kelleténél. Olyannyira, hogy a biztonsági szolgálat egyik munkatársa engedett ki bennünket záróra után a parkból. A tartalmas látnivalókról itt is meg szeretnék emlékezni egy ráutalással az állatkert honlapjára. http://portal.debrecen.hu/turizmus/szabadido/allatkert_szabadido.html Vacsorát ismét boltban vásároltunk, majd ennek elfogyasztása után pár sör mellett egy kis ideig még elbeszélgettünk a másnapi terveinkről. Ezután mindnyájan jól elfáradva dőltünk a kényelmes kis ágyikónkba. Másnap reggel gyorsan összepakoltuk a holminkat, és reggeli után aránylag korán elindultunk egy jó helyet keresni a látnivalók megtekintéséhez. Találtunk is egyet, ahonnan aránylag jó távolságból nézhettük végig a felvonuló csodálatosan díszített kocsikat, és táncosokat, meg egyéb mutatványosokat. Készítettünk is rengeteg fotót, hogy az emlékezés jobban menjen erre a csodálatos napra. Miután vége lett a felvonulásnak egy benzinkút grillcsirke-sütőjét rohamoztuk meg, ahol az ebédünket megvásároltuk, mivel már kissé untuk az ételbár kínálatát. Majd kisétáltunk a Nagyerdőbe, és ott természetes körülmények között fogyasztottuk a finoman fűszerezett, jól átsült combocskákat. Ezután még egy kis ajándékot vásároltunk, majd a szállásunkon hagyott csomagjainkért indultunk. Ott már csak fel kellett kapnunk azokat és egy délutáni vonattal indultunk volna haza. De ezt szerencsénkre lekéstük, így a következő vonattal, amely épp a Szeged-Debrecen-Szeged céljárat volt, még hamarabb hazaértünk, mint ahogy azt terveztük. Ez a kirándulás is nagyon kellemesre sikerült, és már meg is beszélte kis társaságunk, hogy jövőre ismét megyünk! A fotók egy részét pedig a következő helyen lehet megnézni: Ezek az én képeim! Vaskóné Kiss Éva

------------------------------------------------

Makói barátkozás Július 19.-én (szombaton) második alkalommal a Makói Vakok és Gyengénlátók vezetőségének szervezésében sikeresen jött létre baráti, szórakoztató találkozás.Mint tavaly az idén is a központi Korona étterem színvonalas helyszínét élvezhettük. Ez a rendezvény az önkormányzat segítségével valósulhatott meg. Számtalan vendég is részt vett itt: Szegedről,Hódmezővásárhelyről, Orosházáról, Békéscsabáról, Apátfalváról, de Aradról is jöttek sorstársak. Így mondhatjuk, hogy a barátkozás, ismerkedés eredményes volt és még jövőre is tovább folytatható.A nemlátók az említett helyekről és a házigazdák egy szép rögtönzött programmal is mutatkoztak be. Irodalmi szövegekkel, énekekkel, furulya és hegedűzenével tarkítva tették színessé a társalgást. A szerepléssel megmutatták, hogy testi sérültségük mellett a művészetek eszközével igen kifejezően bizonyították be magukról, hogy tehetségesek , szellemileg ugyanúgy igényesek, mint a többi nem sérült emberek.Külön meg kell köszönni Szalai Lászlónak a helyi csoport vezetőjének és feleségének Jutkának lelkes kezdeményezését, hogy tovább fejlődjön és mélyüljön ez a barátkozás és egy szeptemberi makói városmegismerésre szervezkednek nagy ötletekkel.Felvétel is készült erről a programról így nem csak emlékünkben marad meg. Fontos még, hogy egy-két hivatalos személy is részvételével megtisztelte összejövetelünket, tudomást szerezve létezésünkről és igényünkről,hogy a jövőben is támogassák az ilyen fajta kezdeményezéseket is. A társalgás ebéddel színvonalas, nagyon hangulatos zenével folytatódott egészen késő délutánig. Két helyi nyugdíjas csoport is kísérte a rendezvényt és üdvözölték az ötletet.A ránk figyelés fontosságáért nekünk is tennünk kell, hogy másoknak is ez fontossá váljon. Svicevic M. 2008 július 20. Fotókat a következő tárhelyen lehet találni: mako2008.orbanne.fotoalbum.hu

------------------------------------------------

8. Fekete István Emlékverseny-Ajka 2008. 06. 21. Tavaly voltunk először ezen a versenyen, már akkor elhatároztuk, hogy idén is benevezünk. A szokásos csapattal elkezdtük az út szervezését. A versenyzők megszerezték a könyvet (Hajnal Badányban), amiből fel kellett készülni. Olyan szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy már pénteken elindulhattunk, szombaton versenyeztünk és csak vasárnap jöttünk haza. Tavaly sajnos nem tudtunk maradni a szombat délutáni programon, amit az ajkai házigazdák szerveztek nekünk, de idén ezt sem kellett kihagynunk. Ez a rendezvény már országos találkozónak mondható, visszatérő csapatok jönnek, idén is 14 csapat indult, így már mi is találkozhattunk tavalyi ismerősökkel kölcsönös örömünkre. Az oda út kissé viszontagságos volt, mivel a buszunk lerobbant és még az út harmadáig sem jutottunk el, máris három órát kellett vesztegelnünk. Ezt az időt természetesen, az út porát leöblítve, további felkészüléssel töltöttük. Késve, de nem megtörve érkeztünk Ajkára. A házigazdák ismét nagyon figyelmesek voltak, tavalyi kísérőnkhöz (Csákány Lajos) ragaszkodtunk és, mint kiderült, ő is hozzánk. Nagy szeretettel és örömmel fogadtak bennünket, rögtön el is felejtettük az addigi kellemetlenségeket. Másnap (szombaton) elkezdődött a vetélkedő. Két csapattal indultunk, mert már új jelentkezőink is voltak, az egyik a 13-as számot húzta, de ennek - számomra meglepő módon ? még örültek is. A tavalyihoz hasonlóan, ismét igen színvonalas, nagy tudást igénylő kérdéseket tettek fel, de a versenyzők is igen alaposan felkészültek, így a végén fél ponton múlt az első hely sorsa. Azt nem is kell mondanom, hogy a 13-as csapat, vagyis MI, az egyik szegedi csapat szerezte ezt meg. Innen is GRATULÁLOK nekik. A másik csapatunk is jól szerepelt, de annyira szoros volt a végeredmény, hogy ők sajnos lecsúsztak a dobogós helyekről. Így is nagyon értékes díjakat hoztunk el Ajkáról. Az összes versenyző, szervező, segítő együtt megebédelt, majd tettük egy érdekes kirándulást Ajkán. Este hangulatos vacsorán vettünk részt, majd akinek kedve volt, táncra perdülhetett. Nekünk volt kedvünk! Úgy készülünk, hogy jövőre is nagyon szeretnénk eljutni és megtartani az első helyünket és elhozni a díjakat. Itt nem csak a kézzel fogható ajándékokra gondolok. Olyan három napot kaptunk és adtunk egymásnak, ami a versenyen kívül még nagyon sok mindent jelent nekünk, gondolok itt a régi és új barátságokra, a csapatunk építésére és erősítésére, meg sok-sok mindenre, egyszóval: azokra az értékekre, amik jelentenek valamit, amik tényleg számítanak. Ismét csak megköszönni tudom, hogy én is ott lehettem, részese voltam ennek a három napnak. Köszönjük az AJKAiaknak, és jövőre ismét számítok Rátok, SZEGEDiekre! A tisztesség kedvéért ide kellene írni a többi helyezést is, de ebben segíts nekem Évi, mert én nem tudom pontosan, nem emlékszem. Talán: 1. Szeged 2. Tatabánya 3. Gyula Hajrá Szeged, hajrá mi!!!!!! Szőke-Törökné Márti Fotók a következő helyen találhatók: ajkai-napok.szegedilatasserultek.fotoalbum.hu/

------------------------------------------------

FUSS A FÉNYBEN 2008 Idén, már harmadik alkalommal vettünk részt a Fuss a fényben Deloitte Futógálán május utolsó vasárnapján, Budapesten, a Margitszigeten. Mindig nagy örömmel nevezünk be különböző versenyekre, mert hisszük, hogy minél több helyen fordulunk meg, annál több ismerőssel találkozhatunk. Akár a már meglévőkkel, akár újakat is szerezhetünk. Idén nemcsak a látássérültek vehettek részt ezen a programon, hanem más fogyatékkal élők is. Benevezhettek mozgássérültek, hallássérültek és értelmi sérültek is az 5, 2 km-es távra, vagy a 4 x 400 méteres váltófutásra is. A legszebb az egészben, hogy itt nem csak a helyezések számítanak, hanem a részvétel, a magunknak diktált eredmények elérése. Volt, akinek már az is siker volt, hogy végig tudta sétálni a 400 méteres kört, volt, aki igazi versenynek tekintette. Külön ki kell emelnünk az önkéntes segítők munkáját - amit ők biztosan nem munkának tekintenek - amellyel az egész program ideje alatt segítségünkre voltak. Minden egyes induló megkapta tőlük ugyanazt a lelkesítést, biztatást, tapsot, ovációt. Ha kellett kíséretet biztosítottak, frissítőt, vizet hoztak, hangosan szurkoltak, figyeltek mindenkire. KÖSZÖNJÜK! Egy kerekes székes tánccsoport tartott bemutatót óriási sikerrel. Úgy táncoltak, hogy a vastaps kevés volt a tetszés kifejezésére. Le a kalappal előttük! Én nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek ilyen programoknak, hogy beleláthatok élethelyzetekbe, hogy tanulhatok, tapasztalhatok. Ismerhetek és megismerhetek. Köszönöm az én szegedi ?csapatomnak?, barátaimnak, hogy biztosan számíthatok rájuk minden programban, mert nélkülük bizony kimaradnék az igazi élményekből. Hajrá SZEGED!!! Szőke-Törökné Márti segítő Fotókat a következő helyen láthattok erről a napról: futas2008.szegedilatasserultek.fotoalbum.hu/ atletic.orbanne.fotoalbum.hu/

------------------------------------------------

A Vakrepülők színjátszó csoport egy feledhetetlen délutánt szerzett az előadáson résztvevő szegedieknek. www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_szegedi_korzo_zenehazban_leptek_fel_a_vakrepulok/2047475/ Képek:

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



Laczkó Istvánné [ 2009-06-04 13:37 ]

Nagyon szerteném,ha nem csak a Fehér bot ünnepén állnának meg az emberek egy pillanatra, a gyengén látók problémái mellett.
Az egyesületnek kívánok sok sikert a munkájukhoz!
A látássérült embereknek pedig sok ilyen boldog percet!
Üdvözlettel






Keresés a honlapon



Szavazás







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!