"Fények vakondja" elnevezésű irodalmi pályázatunk eredménye a következő:
Vers kategória:
1. helyezett Terhes Gábor - turul jeligéjű - "Negyven évem komédiája" című verse. ..."
Az általunk előadott prózai irodalmat olvashatod itt!
-------------------------------------------------
RADNÓTI MIKLÓS: ALKONYI ELÉGIA
Ó, alkonyoknak könnyű vétkei:
semmittevés és pillanatnyi csönd;
az álmos hegyek fejére lassan
az este ringató folyókat önt.
A nap zaja elúszik messzire,
lépek s mintha suttogásban járnék,
fut macskatalpain a tompa fény,
halvány árnyat szűl a vastag árnyék.
Régi halottaimnak húsa fű,
fű és virág s mindenhol meglelem;
vékony illatukkal álldogálok,
s oly megszokott immár a félelem.
Fodrozó füst az ákácok sora,
a hallgató sötét rájukhajolt,
előgurul és tétován megáll
föltartott ujjamon a lomha hold.
Esti béke, téged köszöntelek,
az úton nehéz napom pora száll;
lassú szívemben ilyenkor lágyan
szendereg a folyton készülő halál.
*******
FEKETE ISTVÁN: CSIGA-BIGA
Elindult egy csiga-biga, ország-világot látni,
Ungot, berket, öregerdőt, nagy rónát bejárni.
Híres lenni, messze menni: ez volt minden vágya
Hátán háza, tarisznyája, selyempárnás ágya.
Megy a csiga, megy sietve, egy hétig, két hétig,
Gyalogúton, kocsiúton végestelen végig.
Ki a kertből, be a kertbe, hajh! de nagy a világ!
S nagysokára el is érte egy ház magas falát.
Itt a csiga feltekintett, fel a magas égre,
S büszkén hitte, mindent bejárt, ez a világ vége.
Mert igaz, ment nem egy napig, de legalább százig,
És el is ért – szegény csiga – el a szomszéd házig.
-------------------------------------------------
ABLAK......
Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: ...az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Tanulság:
Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.
-------------------------------------------------
Rácz Lilla: Este a tóparton
A parton bársonyhajú csend oson,
mezítláb, halkan a lágy homokon,
nem zavarom a csendet, hallgatok,
- azt mondják, messziről száz fény ragyog.
Cigány lantosunk, a kóborló szél
őrködő jegenyék húrján zenél,
remegve fülelek, mit is izen?
- azt mondják, ezüsthíd fut a vizen.
Vitorlás surran, hogonycsobbanás,
lopva loccsan az evezőcsapás,
már távolodik, nesze elhaló,
- azt mondják, Yolle, karcsú, szép hajó.
Ülünk a mólón, elhagyott padon,
valahol hajófütty úszik a tavon,
még mindig hallom, elhalt bár régen,
- azt mondják, csillagok égnek az égen.
Zenélj, éjszaka, s ezerhangú tó!
Legyen a dalod csöndes altató,
édes hangjaidból sohasem elég,
- azt mondják, menjünk, mert felhős lett az ég.
-------------------------------------------------
Heltai Jenő:
A modell
Egy egyszerű kültelki lányka
(Tizenhat éves, jó falat)
"Leszek modell! " Így szólt magában
És egy festőhöz fölszaladt.
Mert megfelelt az arc, a termet,
Így szólt a piktor: "Aktra termett
E karcsú test... e két halom...
Vetkőzz hamar le, angyalom! "
És mert a célhoz ez vezet,
A kis modell levetkezett.
Mit tudta ő, a balga gyermek,
A neveletlen vadvirág,
Hogy fölfedezve már a szappan,
És él vele a nagy világ.
Mert fogyatékos volt a teint-je,
A piktor így szólt: "Ejnye! Ejnye!
E karcsú test... e két halom...
Izé... gyerünk csak angyalom,
Szebb lesz a váll, szebb lesz a kar,
Segítünk rajta csakhamar. "
És karon fogta, ahogy illik,
A fiatal, de balga nőt,
A szomszédos fürdőszobába
Diszkréten átvezette őt.
Ott állott martalékra várván
A kád... fenékig csupa márvány!
Ami fürdőnek a jele,
Színültig vízzel volt tele.
Festőnk a kádra mutatott,
Köszönt és eltűnt: "Jó napot. "
Elmúlt egy óra meg néhány perc --
A lány nem jön ki. Ej mi ez?
A piktor hosszasan eltűnődik
"No, most már szörnyen tiszta lesz! "
Benyit, ijedten hökken vissza:
Ott áll a lány, a vizet issza
És keservesen sírni kezd:
"Én nem bírom kiinni ezt!
Ha mindig ennyit inni kell,
A fészkes fene lesz modell. "
-------------------------------------------------
Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát
Az Új Bárány riportere felkereste Ordast.
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.
-Igaz volna ama vád, hogy Ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
-Egy nagymamát? Egy grammot se! Ez az egész csak Grimm-mese!
-Hogy Piroskát Ön falta fel, talán csak az is hamis vád? Nem hagyott meg belőle mást, csak egy fél pár harisnyát?
-Hogy én őt ruhástul? Mit ki nem eszeltek! Én még az almát is hámozva eszem meg.
-Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevődtek mindketten, mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
-Az úgy történt, hogy ők aznap meghívtak a viskóba. Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta, s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok, a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
-Én úgy tudtam, hogy önnél szabály, hogy csak friss húsárut zabál.
-Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve, zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
-És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
-Eddig! De erről már nem írhatsz, te birka!
********
Romhányi József: Egy kos párbeszéde a visszhanggal
Egy kos szerette, ha szembe magasztalják,
ezért a visszhanggal nyalatta a talpát.
- Ki az, aki mindig okos?
- Kos!
- De sohasem tudálékos?
- Kos...
- Öltözéke választékos?
- Kos...
- A gyapja százszázalékos?
- Kos...
- Kurtán felelsz. Ez szándékos?
- Kuss!
-------------------------------------------------
KAMJÉN ISTVÁN: A POFON
A reggeli hajón mindig nagy volt a tolongás, hatalmas kosarakkal, batyukkal igyekeztek a kofák a városi piacra. Vitték a földiepret, a baromfit.
A matróz, aki a jegyeket vizsgálta, hiába csitította az utasokat, nagy lökdösődéssel tódultak a hajóra. Pedig amúgy is zsúfolt volt, hiszen a hetedik állomáson szedte fel most az utasokat.
- Adjon már egy kis helyet, hadd tegyem le a kosaramat!
- Segítsen már levenni a hátamról ezt a nehéz batyut!
- Jaj, a lábam, nem lát! Istenem, pedig most operálták a lábamat.
A hajó hosszan sípolt, és elindult fehér, tarajos hullámokat verve.
Az emberek elhelyezkedtek, és már folyt a terefere. A libák közbegágogtak, nyilván szívesebben úszkáltak volna a Duna friss vizében, mint hogy összekötött lábakkal kuksoljanak a szalmával bélelt kosárban.
Csikós Bálintné hirtelen megrándult; nagy, fekete szemét rászögezte a jóképű, izmos fiatalemberre, Bató Lajosra, tekintete dühös méltatlankodást tükrözött. Kis idő múlva felszisszent, és hangosan kifakadt:
- Hallja, úgy pofon találom törölni, hogy kiesik mind a két szeme!
Bató meghökkenve nézett a szép asszonyra. Mért akarja őt képen törölni, hát még rá sem szabad nézni?!...
De már csattant is a pofon. Előbb jobbról, aztán balról. Batónak égett az arca, szeme előtt csillagok szikráztak, s úgy érezte, mintha a hajó nem előre menne, hanem forogna, mint a vásári körhinta. A szép asszony meg egyre pörlekedik, szidja, átkozza: kisülhetne a szeme, mit gondol, tisztességes asszony ő, hites ura van neki, aztán egy ilyen senkiházi szemtelenkedik vele…
Bató hol az egyik, hol a másik ábrázatát tapogatja; mintha parázs sütné; körülötte meg gúnyosan kacagnak rajta. Néhány asszony mindjárt Csikósné pártjára áll, és mindenféle szoknyavadásznak titulálják…
A következő pillanatban a szép asszony előrekap kezével; most mintha még alaposabban belecsíptek volna. Ki lehet az a szemtelen pimasz, aki odáig merészkedik, hogy éppen elölről csípje meg a combját? De ebben a minutában a gúnár elgágintotta magát, és nagy begyesen nyújtogatta nyakát a kosárból.
Csikósnénak olyan lett az arca, mint a piros rózsa, röstelkedve lesütötte nagy, fekete szemét, és igen szelídre vált hangon szólt Batóhoz:
- Bocsásson meg, nahát, ez a piszok gúnár… Én meg azt hittem, maga volt… Ne haragudjon… - azzal lágyan végigsimogatta a pofonok helyét.
-------------------------------------------------
Juhász Gyula: Juhásznóta
Szeged táján, réges-régen
A füvellő téres réten
Etelének tábora volt,
Az ükapám ottan dalolt.
Juhászlegény, szegény legény
Bandukolt a Tisza szegén,
Talált egyszer egy nagy kardot,
Öreg isten kardja, az volt.
Neki a kard minek kellett?
Ő csak járt a Tisza mellett,
Nézte a csillagos eget,
Meg a bárány-fellegeket.
Nézte egy lány csillagszemét,
Amely fényes, amely setét
S míg a hadak egyre jártak,
Átnótázott éjszakákat.
Juhászlegény, régi legény,
Az utódod így lettem én,
Csillagos ég, bárányfelleg,
Tőlük neked mit üzenjek?
Hogy a hadak járnak ma is?
Lányok csillagszeme hamis?
Juhászlegény sorsa bánat
S átkoznom kell ükapámat?
-------------------------------------------------
Móra Ferenc: CSALIMESE
Jaj, de furcsát álmodtam!
Király voltam álmomban.
A koronám tök hajából,
A paripám lenge nádból
S hajaha!
Répából volt a sarkantyúm taraja.
Jaj, de furcsát álmodtam!
Háborúban is voltam:
Két nagy szúnyog szállt fölöttem,
Mogyoróval lövöldöztem,
S ott maradt
Másfél szúnyog nem egész egy nap alatt.
Jaj, de furcsát álmodtam!
Lábam nélkül táncoltam,
Falu tornyát eltapostam,
Szénaboglyát szétrugdostam,
S belüle
Kilátszott egy kis egérnek a füle.
Jaj, de furcsát álmodtam!
Ijedtemben elbújtam.
Bújtam ebbe, bújtam abba,
Búzaszembe, kendermagba,
S haja hopp!
Kendermagba egy kis csirke bekapott.
-------------------------------------------------
