"Fények vakondja" elnevezésű irodalmi pályázatunk eredménye a következő:
Vers kategória:
1. helyezett Terhes Gábor - turul jeligéjű - "Negyven évem komédiája" című verse. ..."
------------------------------------------------
Valószínűleg a számítógép kijelzőjének meghibásodása esetén mindannyiunknak futja néhány, a billentyűzetet sújtó ökölcsapásra, ám ezen túlmenően feltételezhető, hogy a legtöbben semmit nem tudnánk kezdeni a kompjúterünkkel, ha az nem ad képet.
Pedig a dolog egyáltalán nem lehetetlen, sőt a látásukban korlátozott emberek nap mint nap hallás útján használják számítógépüket, mégpedig közel ugyanarra, mint amire egy teljesen egészséges ember: munkára, tanulásra, szórakozásra, kommunikációra...
NVDA képernyőolvasó
-------------------------------------------------
------------------------------------------------
Üdvözlendő szolgáltatást csíptünk el a Freemail oldaláról. A hivatalos bejelentést nem találtuk meg, így óvatos, publikus bétának neveznénk az oldalt.
Akadálymentes webmail felületről van szó, melyet őszintén megmondom, máshol még nem láttam direktben kialakítva. Erősen meglehet, hogy egyes szolgáltatók oldalai eleve úgy vannak kialakítva, hogy azok eleve akadálymentesek, ez azonban most másról szól. Egyébiránt is az akadálymentes felületet sokan összetévesztik az egyszerű és nagy kontrasztú dizájnnal, de aki valamelyest is komolyabban foglalkozott valaha a témával, az jól tudja, hogy ez az állítás marhaság.
-------------------------------------------------
Webszervert minden háztartásba!
2009. június 29., hétfő 20:58
Az Opera Unite szervert faragna minden pécéből és privát fájlmegosztó-médiastreamelő központot minden böngészőből. Az ötlet remek, de lehet hogy a hackerek jobban örülnek neki, mint az egyszeri felhasználók.
Az internet egyik nagy rejtélye, hogy miért nem tud az Opera összelapátolni magának 1 százaléknyi részesedést a böngészők piacán. Kicsi is, gyors is, nem zabálja úgy a memóriát, mint a Firefox, és nem is jár-kel a biztonsági védelmén keresztül annyi vírus, féreg és egyéb kártevő, mint az Explorerben. Ráadásul a norvég fejlesztők rendszeresen elsőként (legalábbis a mérhető elterjedtségű böngészők közül elsőként) építenek bele a böngészőjükbe olyan funkciókat, amiket aztán mindenki lemásol, és hipp-hopp szériatartozék lesz mindenhol. Az Operában voltak először külön füleken a megnyitott oldalak taskok helyett, itt volt először beépített kereső, torrentkliens, popup-blokkolás, zoom, és még ki tudja mi minden.
Most meg éppen azt találták ki, hogy a pécéből webszervert faragnak az Opera Unite [1] nevű új szolgáltatásukkal (ami egyébként a 10-es verziószámú böngésző része, és egyben legfőbb újdonsága). Ez amellett, hogy elképesztően menőn hangzik (próbáljuk csak ki, hogy minden mondatunkban lecseréljük a „számítógépem" szót „webszerverem"-re), a gyakorlatban is meglepően jól működik, és mivel bárki fejleszthet rá új alkalmazásokat, tényleg óriási perspektíva van benne. Annak ellenére, hogy egy deka igazi újdonság nincs a dologban, csak ahogy a torrentkliensnél, keresőnél és a többinél, most is jól vették észre, milyen netes szolgáltatásokat lehetne okosan belegyúrni a böngészőbe.
-----------------------------------------------
------------------------------------------------
Internet Explorer 8-letöltéssel támogathatjuk az éhezőket
2009.06.15. 07:30
A Microsoft egy meglepő új kezdeményezést jelentett be, amelynek keretében az Internet Explorer 8 minden egyes letöltött kópiája után egy előre meghatározott összeggel támogatja az arra rászorult amerikai éhezőket. Redmond új böngészőszoftverének beszerzésével így bárki nem kevesebb, mint 8 teljes étkezést biztosíthat a legszegényebb tengerentúli polgárok számára.
A Feeding America hálózatával közösen indított "Browser for the Better" nevű kampány a múlt hét végén kezdődött és egészen augusztus 8-ig tart majd. A Microsoft az ez idő alatt a speciálisan erre a célra létrehozott oldalról letöltött minden egyes Internet Explorer 8 után 1.15 dollárt utal majd át a fedél nélküliek és más rászorulók étkeztetésével foglalkozó szervezetnek, amelyből utóbbi állítólag kerek nyolc darab reggelit, ebédet és vacsorát tud majd az érintetteknek biztosítani.
Superman is Internet Explorer 8-at használ
Superman is Internet Explorer 8-at használ
A Redmond által 1 millió dollárban maximalizált költségű kampányt több művész - köztük "Lois és Clark" néven futó Superman-sorozat főhősét alakító Dean Cain - is támogatja, aki a kezdeményezés honlapján több - humoros hangvételű - videóban is népszerűsíti az Internet Explorer 8-at.
------------------------------------------------
Beindították Európa legnagyobb számítógépét * Független Hírügynökség
2009. május 26., kedd 16:37
Németországban kedden beindították Európa legnagyobb (egyben a világ harmadik legnagyobb) szuperszámítógépét. A rendszer ereje 50 ezer összekapcsolt otthoni pc-ének felel meg.
Bővebben...
------------------------------------------------
Január legveszedelmesebb vírusai
írta Turcsán Tamás, 2009. február 03.
A Sunbelt toplistája őrzi az év végén kialakult képet: eltűntek róla a trójai letöltők és a komplex károkozók uralják.
Bővebben...
-------------------------------------------------
Védje meg ami a pendrive-ján van!
[origo]2009. 01. 30., 17:53
Már négy-ötezer forintért lehet olyan pendrive-ot kapni, amelyen elfér életünk összes dokumentuma, a kedvenc zenészünk néhány albuma, és még néhány filmet is fel lehet másolni az üresen maradó helyre. De nem árt figyelmesen bánni a kulcskarikán is hordható meghajtókkal, hiszen ha egy ilyet elveszítünk, lehet, hogy a fél világ fog röhögni házi felvételeinken vagy olvasgatni lementett leveleinket. Pedig ezt teljesen ingyenes, egyszerűen kezelhető programokkal megelőzhetjük.
Bővebben...
-------------------------------------------------
Letölthető a majdnem végleges Internet Explorer 8
2009. január 27. 07:24 Kiss Ádám Zoltán
A Microsoft elkészült a vadonatúj böngésző már majdnem véglegesnek szánt "release candidate" változatával, mely már le is tölthető a gyártó oldaláról.
Bővebben...
-------------------------------------------------
Új MOST PDA: Asus P552w.
Kedves Listások!
Megtaláltuk a Micro SD kártya kezelésében a hibát, így ha valaki 8 Gigabájtosat
szeretne venni az Asus P552w telefonos PDA-jába, azt is megteheti. Nagyobb
mérettel sem az Asus, sem mi nem teszteltük, így 8 Gigabájtos Micro SD felettit
nem ajánlunk megvenni hozzá.
Üdvözlettel,
Arató András.
On Thu, 18 Dec 2008, Arato Andras wrote:
Kedves Listások!
Újra van olyan PDA, amin fut a MObil SegítőTárs. Nincs egy hónapja, hogy
megjelent ez a model Magyarországon, az Asus P552w telefonos PDA-ja gyors 3G-s
internetes kapcsolattal és beépített GPS vevővel. Ebbe már micro SD kártya
való.
Maximum 4 Gigabájtos.
Ma megkaptam az első maszkot az Asus P552w-hez. Ráragasztottam a gépemre. Így
is
nagyon kecses vékony maradt. Simán belefér a puha tokjába. Egy le/fel húzható
lock kapcsolója van, ami gyakorlatilag ki/bekapcsolóként üzemel, így a tokban
sem nyomódik meg véletlenül semmi. Ha csöng a telefon, akkor a puha tokon
keresztül is fel tudom venni, és ugyan úgy tudok beszélni vele. A lock-hoz sem
kell nyúlnom.
Ez már igazi kicsi telefon méretű, de annyit tud, mint az Asus 535, csak
maximális sebességű az Internet kapcsolata. Az ára is nagyjából annyi, mint az
535-é. Mi bruttó 110000 forint alatt vásároltuk meg. Aki nem tudja
visszaigényelni az általános forgalmi adót, annak érdemes olyan boltot keresni,
ahol 0% az ÁFA. Ezeken a helyeken a nettó ár egy kicsit magasabb. Elég sok
helyen megtalálható. Mi a SpeedShop-ban vettünk kettőt.
10 maszkot kapok holnap. Ha valaki kívánja, akkor email-en megbeszélhetünk egy
időpontot és bejövök az intézetbe installálni még idén.
A MOST program a magyar vakoknak ingyenes. A braille maszk és a java
futtató ára együtt 5000 forint. A telepítésért és az oktatásért a
KFKI RMKI-ba kell feljönni (a Moszkva térről a 90-es busszal végállomástól
végállomásig) előzetes időpont egyeztetéssel.
A PDA-hoz kell hozni egy micro (!) SD kártyát (maximum 4 Gigabájtosat) és egy
SIM kártyát. Jó, ha az akkumulátor is fel van töltve alaposan. Üzenetrögzítős
telefonom: 06 1 392 2564. Kérek üzenetet, nevet, telefonszámot meghagyni.
Email-en egyszerűbb elérni:
arato@mail.kfki.hu
A MOST program eleve vakosra megírt funkciói:
Programok: Óra, Ébresztőóra, Névjegyzék, Szövegszerkesztő, Diktafon,
Számológép,
Telefon, Email.
Egyéb programok: Adatbáziskezelő, Határidőnapló, Tudományos számológép, Sakk,
Hárommal való oszthatósági játék, Szöveges letöltés a Magyar Elektronikus
Könyvtárból, Memóriainformáció lekérdező, Navigációs memóriagyakorló játék,
Csengőhangkezelő, Stopper, Kikérdező játék több témában, Sztaki szótár
lekérdező, Időzítő, Weblapolvasó teszt.
A telefonszámok hagyományos telefon elrendezéssel is bevihetők a braille
bevitel
mellett. A beszéd és a braille bevitel kivételszótárai bővíthetők. A rendszer
nyitott. Az Egyéb programok Java nyelven fejleszthetőek. A fejlesztések a
veszprémi Pannon Egyetemenen és a KFKI RMKI-ban készülnek.
Üdvözlettel,
Arató András.
--------------------------------------------------
Olcsó számítógép: áldás vagy átok?
(NAPI Online) 2008. 12. 26. 17:39:00
A Fortune magazin előrejelzése szerint a jövő évben a korábbinál is nagyobb keletje lesz a 400 dollár alatti számítógépeknek. Ennek a hírnek az IT-szektorban egyelőre csak az Intel örül.
Bővebben...
------------------------------------------------
Karácsonyi túlélőcsomag PC-szereléshez
Szedlák Ádám 2008. 12. 23., 22:43
Két borzalom is történhet a számítógépes környezetben dolgozókkal karácsony táján. Az egyik, hogy valamelyik rokon hardvert kap, a másik, hogy a család valamelyik gépe elromlik. A felkészülés megkönnyítésére ünnepi túlélőkészletet állítottunk össze.
A legérzékletesebben Mike Musgrove írta meg a Geeks Who Saved Christmas című cikkében a számítógéppel foglalkozó emberek karácsonyát. Musgrove szerint a "számítógépes rokon" kategóriájába tartozók jobban teszik, ha rögtön úgy készülnek az ünnepi ebédre, a rokonlátogatásra, hogy a szerelés elengedhetetlen kellékeit, a leggyakrabban előkerülő telepítőlemezeket rögtön bekészítik a táskájukba. Az írással való első szembesülés óta össze szerettük volna állítani azoknak hasznos tárgyaknak a listáját, ami nélkül el sem szabad indulni.
Kell néhány pendrive...
A számítógépes emberek havária-ládájának alapvető tartozéka kell legyen az írható- és az újraírható CD, az írható DVD és legalább egy pár darab pendrive. Ideális esetben akad komolyabb adatmentéshez is megfelelő nagyságú külső merevlemez is. Ha ezek rendelkezésre állnak, akkor van mire telepítőt másolni, az örökkévalóságnak megőrzendő családi fotókat kiírni, akkor lehet dolgozni. Hasonlóan nélkülözhetetlen legalább egy pár csavarhúzó: egy normál és egy csillagfejű, ha van kéznél, akkor talán még a furcsa nyolcágú csillagot formázó, Torx nevű csavarhúzóból sem árt egy-kettő manapság. Több szerszám már túlzás volna, ha ezekkel nem lehet megjavítani a gép fő problémáját, akkor nyugodtan halasszuk a kérdést a két ünnep közöttre és célozzuk meg a sülteket és a szaloncukrot.
További telepítőlemezek
A legtöbb számítógéppel járt a megvásárlásakor operációs rendszer telepítő, gond csak akkor van, ha ez az évek során elkallódott vagy ha eredetileg sem volt több egy FreeDOS lemeznél. Aki biztosra akar menni, az a csomagolást egy Windows XP telepítőlemezzel kezdi, mert semmi sem szomorúbb, mint farkasszemet nézni egy CD nélküli licencmatricával.
-------------------------------------------------
Netbook-körkép: számítógép a kistáskába
[origo] 2008. 12. 18., 15:12
Egyértelműen a netbookok számítanak az elmúlt év legnagyobb slágerének. Az olcsó minilaptopok elférnek egy kistáskában is, képesek a mindennapi élethez szükséges alkalmazások futtatására, az igazán merészek pedig akár nagy laptopjukat is lecserélhetik netbookra. Szemügyre vettük a hazánkban is kapható masinákat.
Bővebben...
-------------------------------------------------
Új MOST PDA: Asus P552w.
Újra van olyan PDA, amin fut a MObil SegítőTárs. Nincs egy hónapja, hogy
megjelent ez a model Magyarországon, az Asus P552w telefonos PDA-ja gyors 3G-s
internetes kapcsolattal és beépített GPS vevővel. Ebbe már micro SD kártya
való. Maximum 4 Gigabájtos.
Ma megkaptam az első maszkot az Asus P552w-hez. Ráragasztottam a gépemre. Így
is nagyon kecses vékony maradt. Simán belefér a puha tokjába. Egy le/fel
húzható lock kapcsolója van, ami gyakorlatilag ki/bekapcsolóként üzemel, így a
tokban sem nyomódik meg véletlenül semmi. Ha csöng a telefon, akkor a puha
tokon keresztül is fel tudom venni, és ugyan úgy tudok beszélni vele. A
lock-hoz sem kell nyúlnom.
Ez már igazi kicsi telefon méretű, de annyit tud, mint az Asus 535, csak
maximális sebességű az Internet kapcsolata. Az ára is nagyjából annyi, mint az
535-é. Mi bruttó 110000 forint alatt vásároltuk meg. Aki nem tudja
visszaigényelni az általános forgalmi adót, annak érdemes olyan boltot keresni,
ahol 0% az ÁFA. Ezeken a helyeken a nettó ár egy kicsit magasabb. Elég sok
helyen megtalálható. Mi a SpeedShop-ban vettünk kettőt.
10 maszkot kapok holnap. Ha valaki kívánja, akkor email-en megbeszélhetünk egy
időpontot és bejövök az intézetbe installálni még idén.
A MOST program a magyar vakoknak ingyenes. A braille maszk és a java
futtató ára együtt 5000 forint. A telepítésért és az oktatásért a
KFKI RMKI-ba kell feljönni (a Moszkva térről a 90-es busszal végállomástól
végállomásig) előzetes időpont egyeztetéssel.
A PDA-hoz kell hozni egy micro (!) SD kártyát (maximum 4 Gigabájtosat) és egy
SIM kártyát. Jó, ha az akkumulátor is fel van töltve alaposan. Üzenetrögzítős
telefonom: 06 1 392 2564. Kérek üzenetet, nevet, telefonszámot meghagyni.
Email-en egyszerűbb elérni:
arato@mail.kfki.hu
A MOST program eleve vakosra megírt funkciói:
Programok: Óra, Ébresztőóra, Névjegyzék, Szövegszerkesztő, Diktafon,
Számológép, Telefon, Email.
Egyéb programok: Adatbáziskezelő, Határidőnapló, Tudományos számológép, Sakk,
Hárommal való oszthatósági játék, Szöveges letöltés a Magyar Elektronikus
Könyvtárból, Memóriainformáció lekérdező, Navigációs memóriagyakorló játék,
Csengőhangkezelő, Stopper, Kikérdező játék több témában, Sztaki szótár
lekérdező, Időzítő, Weblapolvasó teszt.
A telefonszámok hagyományos telefon elrendezéssel is bevihetők a braille
bevitel mellett. A beszéd és a braille bevitel kivételszótárai bővíthetők. A
rendszer nyitott. Az Egyéb programok Java nyelven fejleszthetőek. A
fejlesztések a veszprémi Pannon Egyetemenen és a KFKI RMKI-ban készülnek.
Üdvözlettel,
Arató András.
------------------------------------------------
Koaxman, őschat és szegedi katica az öthalmi laktanyában
Nagy Zoltán 2008.12.11. 12:52
Szeged - Folyosónyi számítógépszörnyek, lézeres gépkapcsolat, televasazott „Égő Arany", Twin Peaks, porszem a szovjet hardvergépezetben. Több mint 30 év informatikatörténeti gyűjteménye, változás előtt. Charles Simonyi leborul.
Bővebben...
------------------------------------------------
A routerek társasági élete
Szerző: Ifj. Zettner Tamás | 2008-12-11 20:20 |
Akárcsak a hagyományos postai küldemények, az interneten száguldozó adatok is jórészt előre meghatározható útvonalon haladnak. A világháló bővülésével párhuzamosan nő a szakértők aggodalma, miszerint a jelenleg használatban lévő routing protokollok, azaz a routerek egymás közötti kommunikációját bonyolító szabványok rövidesen már nem lesznek képesek megbirkózni az egyre terebélyesedő információs zsúfoltsággal. Ahogyan a kutatók újabb és újabb lehetséges megoldásokat vettek számításba, néhányuk figyelme egy 1960-as évekbeli híres szociológiai kísérlet felé fordult, amelyben az alanyoknak leveleket kellett célba juttatniuk egy barátokból álló hálózaton keresztül.
Folytatás...
Rejtett összefüggések
A megoldás kulcsa Boguñá szerint az információ „rejtett bitjeinek” felismerése lehetne, amely segítene a routereknek döntést hozni, hová küldjenek egy specifikus adatcsomagot. Milgram kísérleteiben ugyanis az alanyok ilyesfajta információkat használtak fel a levelek továbbításához: ahelyett, hogy egy véletlenszerűen kiválasztott barátjuknak küldték el volna a levelet, először felmérték a személyt különféle kritériumok alapján, mint például annak foglalkozása, e módon megpróbálva közelebb jutni a célszemélyhez.
... itt a folytatása a másodk résznek
-------------------------------------------------
Másfél hónapos kampány a hamis szoftverek ellen
A jogiszta szoftverhasználat népszerűsítése érdekében másfél hónapos kampányt indít a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület. Hasonló akciókkal a jövő év végére 2-3 százalékkal szeretnénk csökkenteni az illegális üzleti- és játékszoftverek jelenleg 42 százalékos arányát.
Másfél hónapos kampányba kezd a jogtiszta szoftverhasználat népszerűsítése érdekében a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) - jelentette be Kondorosi Ferenc, a testület vezetője hétfőn. Azért indul most a kampány, mert karácsony előtt az ilyen típusú kérdésekre fogékonyabb a magyar vásárló. További akciókkal a jövő év végéig 2-3 százalékkal szeretnénk csökkenteni az illegális üzleti és játékszoftverek ma 42 százalékos arányát - fogalmazott az Új Rend és Szabadság program kormánybiztosa. A Media Markt és a Saturn áruházakat működtető társasággal ezért abban állapodtak meg, hogy a legális szoftverhasználattal kapcsolatos legfontosabb információkról szórólapokat és matricákat osztanak mindkét hálózat boltjaiban, de a kezdeményezés nyitott más cégek számára is.
Emellett Budapesten és nyolc vidéki városban indítanak előadássorozatot 18 ezer hazai kis- és középvállalati vezetőnek és könyvelőnek az illegális programok használatának gazdasági és büntetőjogi következményeiről, ezzel a megoldással a becslések szerint 100 ezer céget lehet elérni. Az üzleti szoftverek körében 55-60 százalék a nem jogtiszta programok aránya, márpedig "nem a bejáratott, civilizált piacgazdaságok jellemzője ez az adat". Egy nemzetközi cég kimutatása szerint 1,3 milliárd forintos plusz-adóbevételt és ezer új álláshelyet jelentene, ha 10 százalékkal sikerüne csökkenteni az illegális programhasználat arányát Magyarországon - közölte Kondorosi.
Forrás: MTI
-------------------------------------------------
Már a Mac sem biztonságos a netezéshez
Delmagyar.hu 2008.12.02. 19:27
Az Apple cég arra biztatja vásárlóit, hogy, a Windows-t használókhoz hasonlóan, szerezzenek be antivírus programot. A biztonságos böngészés éveinek, úgy tűnik, vége...
Értesülni szeretnék a napi friss helyi hírekről! E-mailemre levél érkezik, amelyben megerősítem a feliratkozást.
A MacIntosh számítógépeket gyártó Apple szerint tanácsos több antivírus programot is használni egyszerre, hogy minél nehezebb legyen a támadók dolga. A cég a McAfee VirusScant, Symantec Norton Anti-Virus 11-et vagy az Intego VirusBarrier X5-öt ajánlja - olvasható a BBC honlapján.
A legtöbb, az interneten támadó vírus, elterjedtsége miatt, eddig főleg a Windows operációs rendszert ostromozta, és bár léteztek a Mac OSX-et célba vevők, azok jelentős kárt nem okozhattak. Az egyik ismert vírus, az AppleScript.THT például át tudja venni az irányítást a Mac felett akár billentyűzetkódok megjegyzésével is.
A hi-tech bűnözők egyre inkább elfordulnak a hagyományos, mailes taktikától, ehelyett népszerű honlapokba szivárognak be, és onnan próbálnak a látogatók számítógépeire hatni. Felhasználói nevekre, jelszavakra és hasonlókra vadásznak ahelyett, hogy a gépre installálnák a vírust.
-------------------------------------------------
Áprilisban jön a Vista SP2
2008.12.01. 12:02
A TechARP értesülései szerint 2009 áprilisában jelenik meg a Windows Vista második javítócsomagja, majd májusban tölti le automatikusan minden netre csatlakozott vistás gép, aminek a tulajdonosa még telepítette. Mivel ez az oldal szivárogtatta ki annak idején az XP és a Vista eddigi javítócsomagjainak megjelenési dátumait is (és ezek mind pontosnak bitzonyultak), ha készpénznek nem is kell venni a hírt, azért pletykánál mindenképpen több.
A szervízcsomag a szokásos hibajavítások mellett olyan újdonságokat hoz, mint a Bluetooth 2.1 támogatása, a blu-ray lemezek írása, a gyorsabb kereséseket produkáló Windows Search 4.0, vagy a wifi-csatlakozást egyszerűsító és szabványostíó Windows Connect Now rendszer.
------------------------------------------------
Mégis kopogtat a Microsoft a Yahoo-nál
2008. november 30. 17:55 FigyelőNet, MTI
Brit lapjelentés szerint a Microsoft most 20 milliárd dollárért a Yahoo internetes keresőrendszerét akarja felvásárolni, és erről már tárgyalások is folynak.
Bővebben...
-----------------------------------------------
Új operációs rendszer a piacon
2008-11-20 11:33
Bővebben...
Tobb mint 400 millióan lógunk a széles sávon
-------------------------------------------------
Szuperszámítógép otthonra
2008. november 20., csütörtök 16:59
Négy grafikus kártya, négymagos processzor és 16 gigabájt memória van abban a tízezer dolláros gépben, amit az Nvidia főleg egyszerűbb feladatok elképesztően gyors elvégzésére szán.
Bővebben...
-------------------------------------------------
Kezünkben a Windows 7
2008. november 3., hétfő 19:56
A Microsoft néhány napja, a Professional Developers Conference nevű saját fejlesztői konferenciáján mutatta meg először a világnak a Vista utódjának szánt operációs rendszert, a Windows 7-et. Most mi is megnéztük, testközelből.
Részletesebben itt!
-------------------------------------------------
Új VilágHalló Az Új Magyarország fejlesztési terv támogatásával
Az új program a sokak által évek óta használt Világhalló nevű program továbbfejlesztett változata.
A rendszer a GVOP 4.2.2 pályázat támogatásával készült.
Részletes tájékozódás itt!
--------------------------------------------------
Miért is az Ubuntu?
Még mielőtt közelebbről megismerkednénk az Ubuntu Linux disztribúcióval, nézzük meg, honnan is ered ez a különleges hangzású szó.
Bővebben...
BeLin - a beszélő Linux
Megjelent a legújabb, magyar fejlesztésű Ubuntu változat, a BeLin, vagyis a Beszélő Linux. Ez az Ubuntu változat kifejezetten vakok és gyengén látók számára készült. A rendszer alapból tartalmazza az ORCA nevű képernyőolvasó- és nagyító programot, mely már a Live CD első bootolásakor is rögtön működik, és magyarul szól a felhasználókhoz. Így a nem látó felhasználók is rögtön, segítségül nélkül is tudják telepíteni az operációs rendszer.
Itt tudhatod meg a részleteket
-------------------------------------------------
Nem lesz idegesítő az új Windows
2008. 10. 28., 22:35
A Microsoft gyakorlati ízelítőt adott az új, 7-es számmal jelölt Windowsból, ígérete szerint sokkal kevésbé lesz idegesítő, mint a Vista. A redmondiak már készítik a mobilról, böngészőről is elérhető Office-t, de internetről elérhető operációs rendszer fejlesztésébe is belevágtak, ez utóbbi az Azure nevet fogja viselni.
Akit érdekel, itt tudhat meg többet lehetőségről