"Fények vakondja" elnevezésű irodalmi pályázatunk eredménye a következő:
Vers kategória:
1. helyezett Terhes Gábor - turul jeligéjű - "Negyven évem komédiája" című verse. ..."
Meghívó
Irodalmi est a Nagykanizsai Református Templomban
"Nagyúr! Vétekkel, igaz, megrakódtunk,
gőgösek közt, bizony elsők voltunk,
de most a házunk hamva van fejünkön
s a bűnbánat megtépte köntösünket,
Isten! Istenes szerelemmel
bocsásd meg a mi vétkeinket…!"
(Magyar Miatyánk 1919-ben)
Tisztelettel meghívjuk, Önt és kedves családját, 2012. augusztus 19-én, 18 órai kezdettel, Lélek Sándorné Ekpafat: "A lélek útja" című könyvének bemutatójára, a Nagykanizsai Református Egyházközség termébe, (Nagykanizsa, Rozgonyi út 1 szám).
A rendezvényt megnyitja: Hella Ferenc református lelkipásztor.
A könyvet bemutatja: Bencze Attila író, költő, a könyv kiadója, és a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy elnöke.
Ezt követően megismerhetik Bencze Attila elnök úr, munkásságát, műveit, és az Erdélyi Irodalmi Páholy életébe is betekintést nyerhetnek a kedves vendégek.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Hálásan köszönjük Hella Ferenc lelkipásztornak, hogy lehetőséget biztosít számunkra a rendezvény megtartásához.
Szerző: Lélek Sándorné (Ekpafat)
A könyv címe: A lélek útja
Kiadó: Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy
Az Irodalmi Füzetek Sorozat 15. kötete
A könyv tematikája: novellák
Méretek: 116 oldal, A5-ös formátum
Sorozatszerkesztő: Bencze Attila
Gondozza: Alizetics Dental Bt.
ISBN: 979-8095-87-104-5
Független Erdélyi Könyvtár
Előrendelhető: 1000 forint/darab áron
Sorozatrendelőknek: 650 forint.
E-mail: benczeattila@yahoo.com
Telefon: 0036 30 406 8169
http://ekpafat-kistarogato.gportal.hu
--
Köszönjük, ha megtiszteli baráti oldalunkat, és ellátogat hozzánk!
-----------------------------------------------
Ismét jó hírt közölhetünk egyesületünk egyik tagjáról, Terhes Gáborról, aki egy újabb pályázaton is sikeresen indult!
Mégpedig az első helyezést érte el a következő versével:
-----------------------------------------------
-----------------------------------------------
Terhes Gábor
Harcos vértanúk
Kisdiák voltam még, mikor felfigyeltem
Egy könyvre, melynek tartalma bennem maradt,
Megfogott a sorsformáló történelem,
És véremmé vált az eltelt évek alatt.
Miről szólt az írás?E sorokban leírom,
Esetleg felébred az ősi becsület,
S talán nem kell már ostobán álmodnom,
Mert visszatér a régi hazaszeretet.
Varjak károgását még most is hallani,
És álomként látom, hogy sötét vérpadon
Mártírhalált hal tizenhárom hazafi,
Azon a végzetes októberi napon.
Szomorú egy álom, szomorúbb, hogy igaz;
-Emlékeidre vigyázz!-szólított egy hang,
Hiába nem folyt vér, ez legyen vigasz,
Konduljon meg tizenhárom lélekharang!
Mert volt egy magasztos magyar szabadságharc,
Mely igazán soha le nem verettetett,
Ezért ítélete nem lehetett kudarc;
-Hőseit kísérje dicső emlékezet!
Ki létét nem félti, harcol becsülettel, ,
Élet s halál között okos bátorsággal,
Még holta után is ezer nemzedékkel
Gondolnak reá tisztelgő csodálattal.
Még Segesvárnál sem múlott el aremény,
Tartotta magát a honvédek táborán
Az oly sokszor magasztalt hősies erény,
De már állt a vérpad Arad Golgotáján.
Ám ott sem ért véget a magyar legenda,
Tettüknek értelmétmár végleg belátom,,
Hogy miért menetelt vértanú-halálba
Az áldott emlékű bátor Tizenhárom.
2011. szeptember 7.
-----------------------------------------------
Terhes Gábor
Valaki fogta a kezem
Szombat este volt, lángoló mécsesekkel,
Valaki megszólított kezemet fogva,
Elindultam Vele telve kegyelettel
És szívem vetettem az apró lángokba.
A Mindenség fájdalma ott beteljesült,
Síró földijeim álltak szótlanul,
Néma zokogásuk ólommá nehezült
S lelkükre gránitba vésett gyász borul.
Ennyi lenne csupán ez a földi élet?
Létünk elmúlását ki hajthatja végre?
Egy fiatal életet elvitt a végzet,
Mint hullócsillagot leáldozó fénye.
Engesztelő szóra hogyan nyissam ajkam?
Részvétem szavakba önteni nem tudom
És lelkemet elhagyja egy búcsúztató szólam,
Elnémít a szívet emésztő fájdalom.
Hosszú útra hívó irgalmatlan sorsot
Nem vezérel más, csak láthatatlan szellem,
S kik elhagyták már e földi boldogságot,
Érettük az Igazt esedezve kérem.
Vérszerződést kötök túlvilági léttel,
Ősrégi hun imádság szívemből felszáll
Eltávozó lélek; eredj hát békével!
Áldásos emléked mindig reánk talál.
Kezem még fogta az ismeretlen erő,
Kulcsolva ujjaim méltó Miatyánkra
S megnyugvásra vezet az örök Éltető,
-Hallgass meg mártírok Királyné Asszonya!
Írásra még nem volt szomorúbb mementó,
Elszoruló szívvel mondok Requviemet,
Szállj közénk, oltalmazz áldott Vígasztaló,
Adjon nyugodalmat az örök Szeretet!
Kedves algyői Honfitársaim!
Fenti versemmel méltó emléket szeretnék állítani a 2011. szeptember 3-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Fiatalembernek. Megértem, hogy most vígasztaló szavak nem lehetnek elég erősek a fájdalom enyhítésére. Mégis kérem Önöket: tolmácsolják őszinte részvétemet az Elhunyt Családjának. Amennyiben kérhetem még Önöket; megemlékező versemet legyenek szívesek leközölni valamilyen formában, köszönöm.
Tisztelettel: Terhes Gábor
-----------------------------------------------
Örömmel adom mindenki tudtára, hogy Terhes Gábor sorstársunk az alábbi versével a FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ AMATŐR ELŐADÓK X. ORSZÁGOS KULTURÁLIS FESZTIVÁL-ján kiemelkedő eredményt ért el!
A zsűri e szavakkal illette a verseket:
"Valamennyi vers gyönyörű, kifejező szóképekből épül fel, szinte látni lehet, és átélni a leírtakat.
A Szűk hazánkban (Kölcsey tiszteletére) című vers kis magyar történelem dióhéjban. Méltó tisztelet Kölcsey Himnuszának.
A vers, témájának a lendületes, árnyalatokban gazdag megfogalmazás ad szép keretet."
...
Terhes Gábor versei
Szűkebb hazámhoz
(Kölcsey tiszteletére)
Olyan e hon nekem, mint igaz Szerelmem,
Amiért áldoznám őszintén életem.
E földet egykoron Róma is ismervén,
Villa Geu néven Vergilius nyelvén.
Szolgált itt valaha Cézár katonája,
Ő volt Ős-Tiszánknak büszke vigyázója.
Valaha ősatyám hunoktól származott,
Ázsia szép lován e földön vágtatott.
Kilőtte jó nyilát a büszke Rómára,
Bálványt tört és zúzott zsarnokok kárára.
Ó, Attila meghalt, a hunok királya,
Országát veszíté fiai viszálya!
Később fiú született Álmos törzséből,
Árpád fejedelem, a szkíták népéből.
Szűkebb hazámban is megvetette lábát,
Isten megáldotta Csanád vezér házát.
Táltosok áldoztak a gyevi halmokon,
Ősmagyar ima szólt sámáni ajkakon.
Az Atya Fiának ezredik évében,
Keresztséget nyertek a Háromság nevében.
Korona érkezett az Örök Városból,
Új ország adatott Szent István királytól.
Büszke hazát védtek fejedelmi ősök,
S lettek megénekelt homéroszi hősök.
Átszáguldott rajtunk a világ vihara,
Gyakran voltunk egykor árulás tábora.
Felesleges ezért sírni, siránkozni,
Tanulj meg, jó magyar, szeretve küzdeni!
Ugorj fel szépen a jó Lélek lovára,
Szeretet nyilait lődd ki a világra!
Szűkebb hazám, figyelj, szeretve intelek,
Oly sokszor korhollak, ám mégis szeretlek.
Dolgos népednek szorgos munkásságára,
Szálljon le az Atya mennyei áldása!
Minden nép látja földednek virágait,
Gyönyörű napfényben ragyogó utcáit.
Drága Algyő földje, balladai szépség,
Táplálja lelkedet isteni reménység!
Neveld gyermekedet minden szépre s jóra,
Tanítsd meg az őszinte, tiszta magyar szóra.
Szeressen, áldjon meg a világ Teremtője,
Ne legyél kultúrád zsúfolt temetője!
Ne gyűlöld, ne üldözd az igaz prófétát,
Hadd járja csak végig Horatius útját!
Ne gyűlölj idegent, s ne nézd bőre színét,
Ápold a szenvedőt, gyógyítsd testét-lelkét!
Szívemből felszállnak Ovidius versek,
Ó, drága szép Algyő! Őszintén szeretlek!
*******
A költők halhatatlansága
Poéták lelkének lángjára nézzetek,
Kik időtlen idők óta nekünk énekelnek!
Dicsőítő dallal köszöntötték a hőst,
Szerelmet rímbe öntve imádták a nőt.
Egyazon a láng, mely lelkükben felvillant,
Egyazon gondolat, mely bennük megfogant:
Jelen pillanatot örökségül hagyni,
A költészet útját hűen végigjárni!
Igaz, szép szavakkal üldözések között,
Szívükbe gyönyörű gondolat költözött.
Sokukat gyalázatos módon megölték,
S halálukat ostoba gyilkosok röhögték.
Radnóti jár előttünk méltó példával,
Ki mit sem törődött saját bús sorsával.
A rút halál dörömbölt durván ajtaján,
Testére rabruhát s fogolyszámot adván.
Látta már ő tisztán földi útja végét,
Szögesdrót mögött folytatta életművét.
Napjai gyötrő kényszermunkával teltek,
Ám tollából este új versek születtek.
Erőltetett menet, e szakasz a végső,
Talán a végzet lesz örökös pihenő?
Nem rettent vissza a vértől szennyes kortól,
Felemelte arcát könnyáztatta porból.
A végső erőtlenség testét megtörte,
Irgalmatlan kezek végeztek hát vele.
Társaival együtt hatalmas gödörben,
Holtan feküdtek, csendesen békésen.
Előhívták testét szörnyű tömegsírból,
Felismerték őt gyönyörű írásáról.
Végső napjainak tanúi a versek
Melyek csodás hitről vallomást tesznek.
Számtalan nagy költő így lett halhatatlan,
Mély szenvedésükből mindig remény csillant.
Felszállottak az örökkévalóságig,
Felszárnyalt lelkük a költészet hegyéig.
Általunk élnek, ha olvassuk, mit írtak,
Örökséget hagyva jövendő koroknak.
A költők halhatatlansága nem múlik,
Áldott legyen az, ki rájuk emlékezik!
2002. április 14.
*******
Esti békesség
Könnyű, lágy tavaszi estében
Éjjeli lények kórusa szól,
Elmélkedem e szép éneken,
És felvidulok a dallamtól.
Sötétkék ég alatt szökkenő
Millió hangjegy sorát látom,
Mit leírt a mennyei Szerző,
Vidáman, szívvel elolvasom.
A természet békéje dalol
Aprócska teremtmények által,
Hallja talán más is valahol,
S megbékél az áldott világgal.
Mert egyre csak tombol a világ
És kevesebb már a nyugalom,
Megszaporodott a gonoszság,
Gyűlöletes, csúfos hatalom.
Ám a békés tavaszi este
Új reményekkel örvendeztet,
Életünknek szép értelmét keresve,
Betölt minket a mennyei szeretet.
2002. május 5.
***
Terhes Gábor versei az újabb látássérültek alkotásaiból készült "Szavak szárnyán, írók útján" című antológiában is helyt kaptak.
EZÚTON IS GRATULÁLUNK NEKI!
*
A kötet megjelenését támogatta a Nemzeti Kulturális Alap, valamint Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke.
A kötetbemutató időpontja: 2010. október 13. 13 00 óra
Helyszíne: Nyíregyháza, Országzászló tér 8. IV. emelet moziterem
-----------------------------------------------
Üdvözlöm Önöket.
A fiam 11 hónapos korában megvakult. Az azóta eltelt időt egy kis novellafüzérben írtam meg. magyarero.hu oldalon publikálom. Felajánlom, ha bármilyen segítséget jelent ez az egyesületnek, akkor az egyesület javára
Kata
*******
A szeretet könyve Indián
Három éves volt édes kicsi fiam, amikor kijelentette, hogy ha nagy lesz, kántor lesz.
Már ekkor gyakorolgatott egy kicsi szintetizátoron, hallás után bármilyen éneket eljátszott, elénekelt. Karonülő baba korától kezdve jártunk a keresztény közösségünkbe, s sok-sok szép gyermekdalt tanult meg a gyülekezetben, s természetesen otthon is. Az ige olyan természetes számunkra, mint a levegő. Levegő nélkül ugyanis nem lehet élni, de az ige hallgatása, a zsoltárok, énekek éneklése nélkül sem, s életünknek nagyon fontos részesei voltak a gyülekezet tagjai, Lelkipásztorunkkal egyetemben.A rengeteg zenei élmény, amit fiam kapott, a zenére érzékenyen reagáló gyermekké tették.
Folytatásért kattints ide!
*******
A szeretet könyve Vadóca
Vadóca
Kislányomat hívtam így két és négy éves kora körül.
Nagyon próbás időszaka volt ez az ő kis életének.
Sok élethelyzettel most találkozott úgy, hogy a kis értelmével felfogta annak jelentőségét, de mivel hátrányban érezte magát, sokszor fellázadt, s az ingerültségét durvasággal vezette le.
Vak gyereket nevelni, egyáltalán fogyatékkal élő gyermeket nevelni nagyon nehéz feladat.
Folytatásért kattints ide!
*******
A szeretet könyve Fehér bot
Fehér bot
A fogyatékos gyermekeket nevelő szülők zárkózottak. Nem szeretnek kaput nyitni a világ felé, jellemzőbb, hogy becsukják azt. Természetes velejárója ennek, hogy gyermekeik fogyatékosságát is takargatják a külvilág felé, mintha szégyellni való volna.
Én másként gondolom, másként is cselekedtem: nyitottan éltünk, és élünk a mai napig.
Az eszközhasználat a vak gyermekeknek pontosan ennek e rejtőzködő életmódnak köszönhetően nehéz, nem szoknak időben a bot használatához, így sok időbe telik, mire az általában kamaszkorban kezdett bothasználat természetessé, és megtanulhatóvá válik.
Lazán beszélek ezekről, a dolgokról, pedig voltak nekem is átzokogott éjszakáim, rosszkedvű nappalaim.
Soha nem engedtem azonban, hogy a mindennapi harcom felőrölje anyaságom, és nem engedtem, hogy a saját önző fájdalmam miatt szükséget szenvedjen a gyermekem.
Jánoskám ötödik éves születésnapjára készültem, és igazából tanácstalan voltam, hogy milyen ajándékot vegyek neki.
S megszületett bennem a gondolat, hogy élete első fehér botját kapja.
Az óvodai pedagógusok véleményét kikértem: nem javasolták, egyetlen okból: nincs az ő méretének megfelelő bot. Hát, nagyból kicsit lehet készíteni, gondoltam, s a tagokból álló botról levettem kettőt, s tökéletes méretű fehér botunk lett.( Méltányolom a speciális intézményben dolgozók munkáját, ennek ellenére sok mindenben nem értettem egyet velük, módszereink, és felfogásunk között óriási a szakadék, s ez a mai napig így van.
A botra visszatérve: azért jutottam erre az elhatározásra, mert fiamnak egész életében használnia
kell,- s arra gondoltam, hogy talán természetesebbé válik a használata,- egyben biztonságot, és szabadságot adhatok vele, ha minél korábban kezdjük a fehérbotos életet.
Folytatásért kattints ide!
*******
A következő oldalon, még a fentiekhez hasonló lélekemelő írásokat találhattok, köztük régi barátunkét, Ekpafat-ét is:
http://magyarero.hu/vakbarat/index.php
-----------------------------------------------
Itt találjátok meg a következő könyvem sorazatát, melyre teljeskörű felhasználási engedélyt adok, a lapotokon való publikálásra. Az a kérésem, hogy egyszerre csak egy részt tegyetek fel, majd egy idő múlva, amikor a következőt felteszitek, az előzőt vegyétek le. Megjelenés előtt ezt így szoktuk.
Egy hétig szoktam egy részt fenthagyni.
cim: Vágy utca
Kívánok minden jót szeretettel: Gizus/Ekpafat
Copyright @ Lélek Sándorné/Ekpafat - 2008
CC. Néhány Jog Fentartva a közzétett írásokra.
dorefa.mlap.hu @ 2008Design by: Ekpafat
Lélek Sándorné, Gizus - Ekpafat
*****
... Tünde nagyon örült Éva sikerének, amikor Miklóshoz értek, Tündének eszébe jutott, megkérik a férfit, készítsen a küszöböknek egy akadálymentesítőt, hogy Ingrid kerekesszékével jobban tudjon közlekedni.
folyt.köv.
Vágy utca 8. rész
Miklós pontos volt, mint mindig. Zavarát nem tudta leplezni, mikor a lányról kezdett mesélni. Elmondta, hogy az egyetemen a hallgatója volt. Mindig megkülönböztetett figyelmet szentelt az előadásaira, soha nem hiányzott, állandóan ott ült előtte. Szorgalmas diáknak tartotta. A diploma átadáson észre vette a lány könnyes szemét, amint őt nézi. Odament és megkérdezte segíthet-e valamiben. A lány a szemébe nézett, és azt mondta, igen maradjon vele. Nem értette, mire és hogy gondolta a lány ezeket a szavakat, mégis benyúlt a zakója zsebébe, és átadta a telefonszámmal ellátott névjegyét. Már aznap este megszólalt a telefon, Anikó volt.
Elmondta egyedül van és kéri, ha van ideje, vacsorázzanak együtt. Miklós megdöbbent, nem szokott ahhoz, hogy őt hívják randevúra, mégis igent mondott. Sokáig tiltakozott ez ellen a szerelem ellen, hiába. Azóta sokat vannak együtt. Az egyik szekrényt már átadta Anikónak. Jól érzi magát a lánnyal, de fél a jövőtől. Azt hiszi most érte utol a szerelem, de ott van közöttük a 24 év. Azt mondja magának, mindegy meddig tart, mert boldog. Tudja jól, hazudik magának is, mert dehogy mindegy, hogy meddig van mellette Anita, állandóan retteg, hogy elhagyja.
Ilyen nagy korkülönbség nem hozhat hosszú boldogságot.
Amint ezt kimondta, Éva átvette a beszélgetés fonalát. Vigasztalta unokatestvérét, aki döbbenten hallgatta az asszonyt.
Éva elmondta, amikor Balázs Ausztriába érkezett, Ingriddel találkozott először, aki a kutatólabort vezette. Az asszony akkor negyvenéves volt. Jól ápolt, szép arcú és nagyon intelligens nő. Balázs szívesen tanult tőle. Ingrid mindent úgy tudott elmagyarázni, hogy Balázs azonnal megértette. Az asszony egyedül élt. Tanított a bécsi egyetemen, sok munkája volt. Már két éve dolgoztak együtt, amikor Balázs balesetet szenvedett, eltört a bokája. A kórházból Ingrid vitte haza. Hiába kérték, mennek érte, jöjjön haza, ő maradni akart, arra hivatkozott, hogy otthon is tud dolgozni. Később derült ki, hogy Ingrid közelében akart lenni. Ebben az időben Ingrid minden szabadidejét Balázs ápolására szentelte. Rengeteget beszélgettek, nevettek, egyre több dolognál tapasztalták, hogy azonosan látják, és gondolják a világ dolgait. Aztán egy napon közelkerültek egymáshoz. Balázs Ingridhez költözött, azóta együtt vannak. Balázs imádja Ingridet. Pár éve vették észre, hogy valami nincs rendben, az asszony járása bizonytalan lett, imbolyogni kezdett, szélesek lettek a léptei, azután kapaszkodva tudott csak járni. Kivizsgálták. Szklerózis Multiplex a rettegett kór támadta meg. Az idegvégződéseket védő zselészerű anyag eltűnése okozza a betegséget, meggyógyítani nem lehet, csak késleltetni az állapot előrehaladását. Hamarosan munkaképtelen lett, egy éve kerekesszékbe került. Kérte Balázst, hagyja el, és élje az életét, fiatal még, az ő feladata a családalapítás. Balázs hallani sem akar erről, Ingridben igazi társra, szellemi partnerre, barátra talált, az élete mellette teljes. Balázsnak a kezelőorvos nem régen, mondta el, hogy Ingrid állapotában rohamos rosszabbodás várható. Ekkor határozta el Balázs, hogy mostantól mindig együtt jönnek haza. Balázs most karácsonyra tervezi Ingrid kezét megkérni. Éva áldását adja rá.
Miklós megfogta unokatestvére kezét, szájához emelte, és megcsókolta, a tisztelet jeleként.
Éva megkérte Miklóst, hogy a küszöböknél készítsen rámpát, hogy Ingrid könnyebben tudjon közlekedni. Miklós mérni, rajzolni kezdett, megígérte, mire Ingrid megérkezik, addigra elkészül a rámpa.
folyt.köv.
Vágy utca 9. rész
Késő este volt, amikor Miklós haza ment. Éva ránézett az órájára, rögtön kilenc óra. Bekapcsolta a televíziót, hogy megnézze a híradót. Elhelyezkedett kényelmesen a füles fotelben, nyújtózkodott egyet, és elégedetten végiggondolta a nap eseményeit. Alig várta a reggelt, hogy elmondja Tündének a nap történéseit.
Napok óta várja az alkalmat, hogy meghívja Tündét, töltse velük a karácsonyt. Örült, hogy Tündében igazi barátra lelt. Érezte ez a barátság soha nem fog elmúlni, mindig számíthatnak egymásra. Ritka ajándéka a sorsnak, az ilyen találkozás. Nem nagyon tudott figyelni a hírekre, de nem bánta, tele volt a szíve szerető várakozással.
Gyönyörű csengettyű hangot hallott, azután az édesanyja hívta őket a karácsonyfához. Körbe állták a szépen feldíszített fát és elénekelték a mennyből az angyalt, kívántak egymásnak boldog karácsonyt, és hozzákezdtek a csomagok bontogatásához. A nappaliban ott állt a megterített asztal, középen a gyönyörű herendi gyertyatartóval és a fagyöngyös fenyőággal. Ez az egy darab maradt meg az örökölt gyűjteményből. Amikor már kenyérre kellett a pénz, egyre sűrűbben jelent meg náluk a kupec, hol egy műtárgy, hol egy kép tűnt el, de a gyertyatartó maradt.
Azután az asztalhoz ültek. Sokan voltak, a család itt töltötte a szentestét. Vidám beszélgetés kezdődött, amikor Tünde megérkezett, egyenesen Ingridhez ment, megfogta a kezét, és kérte szálljon ki a kerekesszékből, Ingrid mosolygott és felállt, Tündével a fához mentek és csillagszórót gyújtottak. Az asztalnál néma csend lett, mindenki Ingridre figyelt. Tünde féltőn kitartotta felé a kezét, hogy szükség esetén támaszt nyújtson neki, de nem volt rá szükség, mert Ingrid stabilan ált, Balázs kedveséhez lépett és átölelte, majd megfogta Tünde kezét és megcsókolta. Ekkor mindenki felállt, volt, aki tapsolt, volt, aki sírt örömében, mert igazi csoda történt. Éva is elindult a feléjük, amikor a fa nagy robajjal eldőlt, díszek robbantak szét, tele lett a szőnyeg apró üvegdarabokkal.
Saját sikolyára ébredt. Rögtön kitisztult a tudata, fáradt volt és elbóbiskolt, tudta hogy álmodott. Rosszul érezte magát, félt. Szerette volna megfejteni most ott rögtön az álom jelentését. Olyan jól indult minden?.
Közben Tünde lakásában lágyan szólt a pánsíp zenéje, esettanulmányokat olvasott, amikor ismerős lépteket hallott. Érezte, hogy a férfi megállt az ajtaja előtt pár percre, majd egy ajtó nyitás elnyelte a léptek zaját.
Bármennyire akart koncentrálni a munkájára, gondolatai csapongani kezdtek. A lépcsőházi egyszeri találkozás nagy hatással volt rá, naponta többször felidézte a szempárt, soha nem maradhatott ebben a kellemes állapotban sokáig, mert fülében megjelent a férfi anyjának kioktató hangja, ez magához térítette.
Az utóbbi időben sűrűn vendége van a néninek, mert többször hallott mostanában kiszűrődő beszélgetés foszlányokat. Tegnap például azt halotta, amint az mondta vendégének, hogy Péter barátnője gyönyörű vörösre festette a haját, és milyen jól áll neki, reméli jó menye lesz.
El is gondolkodott azon, hogy miért ítéli el ennek az asszonynak a viselkedését, egyetlen alkalom miatt. Ahogyan arról a vörös nőről beszélt, nem is tűnik olyan gonosznak, mégis valami taszította, ahogy rá gondolt. Nem tudott kibékülni magával, soha nem érzett senkivel szemben ilyen ellenséges indulatot. Nem értette magát, ezt gyorsan fel kell dolgoznia, mert gyűlöletté válhat, azt, pedig nem szeretné megélni.
Különben is mit foglalkozik ezzel a családdal, szomszédok és ennyi. Egy lépcsőházi találkozás, pillanatnyi szemkontaktus, aztán az a néni dörmögő hangja, majd szinte negédes beszélgetés foszlány a fia barátnőjéről.
Nem fér ő bele ebbe a képbe, el kell felejteni az egészet, ami felforgatta a lelki békéjét. Itt tartott, amikor megint meghallotta a néni hangját: egy óra múlva gyere haza, mert be kell adnod a gyógyszereimet!
Itthon leszek Anyám, hangzott a válasz.
Tünde visszatért a paksamétájához, és elkezdte a teszteket elemezni. Becsukta az előszoba ajtaját, így nem halotta tovább a lépcsőház zaját.
Nehezére esett a koncentrálás, de magára erőltette, mert tudta, itt nem tévedhet. Ez a munka felelősséget igényel.
folyt. köv.
Vágy utca 10. rész
Tünde kissé fáradtan ébredt, még pár nap és itt a karácsony, akkor jól kipihenheti magát, gondolta. Megitta a kávéját, bekapta a reggelijét és elindult. Ahogy elment Éva ajtója előtt, furcsa zajokat hallott, ezért becsöngetett.
Éva boldogan tárta szélesre a bejárati ajtót, hogy barátnője jól lássa mekkora munkában vannak. Eltűntek a magas küszöbök, sima akadálymentes lett az a padlozat. Megölelték egymást, majd elköszöntek.
Egész nap jókedve volt. Hazafelé menet sorba járta a kisboltokat, ajándék vásárlás ürügyén. Általában könyveket és apró ajándéktárgyakat szokott a karácsonyfa alá tenni barátainak, akik meglátogatják az ünnepek alatt.
Öt óra volt, a könyvtár felé vette az útját. Két könyvet akart kölcsönözni, egy szakmait és egy verses kötetet, a kedvenc költőtől.
Szerette a könyvtárat, a könyvek illatát, a csendet. Pár perce ült csak ott, könyvvel a kezében, mikor úgy érezte, valaki nézi, rettenetesen dobogni kezdett a szíve, és elpirult. Ahogy felnézett Péter, a szomszéd állt előtte. Kedvesen köszönt és megkérdezte, mit olvas?
Tünde zavartan nyújtotta az egyik könyvet felé, de nem tudott megszólalni, a következő pillanatban Péter döbbent arcát látta, és hallotta, amint azt mondja: ?a kedvencem?. Összenevettek, ez a pillanat feloldotta a feszültséget, aztán suttogni kezdtek, megállapították mind a ketten ugyanazokat a verseket, szeretik.
Együtt jöttek ki a könyvtárból. Péter meghívta Tündét a sarki cukrászdába, ahol úgy beszéltek egymással, mintha ezer éve ismernék egymást. Gyorsan ment az idő, észre sem vették, hogy az este rájuk köszöntött. Tünde bontott asztalt, mert várta a barátnője, neki menni kell. Péter felajánlotta, elviszi. Tünde megállt Éva ajtaja előtt elköszönni készült, amikor Péter kétségbeesve megkérdezte, találkozunk holnap?
Tünde zavartan kérdezte, hol, mikor?
Tehát, igen, mondta Péter örömmel, a könyvtár előtt várlak, mikor?
Hétkor, válaszolta Tünde, majd a csengő felé nyúlt. Péter elköszönt, és kettesével vette a lépcsőket.
Éva rögtön észre vette barátnője örömét. Gondolta ki is használja a kellő pillanatot és meghívja, töltse velük a szentestét.
Tünde elérzékenyült, ez családi ünnep, nem illik ő ide, mint idegen, ezért megpróbált hárítani, de Éva sem hagyta magát, mert rögtön hozzátette, szükségem van rád, hogy segíts. No, ez hatott, erre már nem lehetett nemet mondani. Tehát megegyeztek, együtt ülnek az ünnepi asztalhoz.
Ahogy a teájukat kortyolgatták, Tünde boldogan mesélt a könyvtári találkozásukról, és a másnapi randevúról.
Nem sokára csengettek. Az ajtóban Péter állt, egy mappával a kezében, zavartan mondta, hogy ez Tündéé, a kocsiban maradt, és mivel Tündénél hiába csengetett, úgy gondolta, hogy itt megtalálja. Éva behívta a férfit. Sokáig beszélgettek hármasban. Évának is szimpatikus volt a fiú, örült a fiatalok egymásra találásának. Tünde és Péter együtt mentek fel, majd jó éjszakát kívánva egymásnak elköszöntek. Tünde félt, az érzéseitől, Péter mamájától és a vörös hajú nőtől, akiről az ajtón keresztül halott.
Hajnal volt már, amikor az álomtündér megérkezett, és nem sokára megszólalt a telefon riasztója, az ébresztő. Tündére új nap köszöntött, sorsfordító, de nem tudta mit hoz majd a holnap, a nem sokára beköszönő újév. Reggel, ahogy kilépett az ajtón, Péteréktől heves vitát hallott, nem ismerte fel hangfoszlányok mögötti tartalmat, csak mozaikokból rakta össze, hogy az anya Péterrel veszekszik, mert hiába várta az elmúlt este meleg vacsorával.
Decemberi eső mosta az utcát, a troli szardíniás dobozhoz hasonlított a reggeli csúcsban. Ázott emberek egymásnak feszültek. Ezen a reggelen Tündét ez sem zavarta. Gondolatai a jövőben jártak, hiába próbált átlátni a ködön, nem sikerült, még nem, talán mire leesik a hó, és fehérbe öltözik a táj, az majd minden megvilágosodik.
folyt. köv.
Vágy utca 11. rész
Tünde kora reggel felvette otthoni ruháját, szépen vasalt fehér köténykét kötött, amelyet drága jó mamikájától örökölt és nagy becsben tartott, hozzátartozott az ünnepi készülődésekhez. Ilyenkor, mindig eszébe jutott a nagyi maga főzte keményítőjének törtfehér színe, melyet kékítővel tüntetett el a nagymama, és lett belőle hófehér ropogós textilia.
Így indult le a barátnőjéhez. Éva arcát végtelen nyugalom varázsolta gyönyörű simává. A boldog anyák sugárzó szépsége ez. A konyhába mentek, ahol terített asztal várta őket, közös reggelire. Tünde bárhogyan próbálta felfedezni a készülődés csentreseit, sehol egy tál, fakanál, vagy sütéshez való kellék. Gondolataiba kezdett kotorászni, biztos most kellett jönni neki segíteni Évának? Reggeli után meg is kérdezte Évát, mikor kezdik a közös munkát, hiszen négy óra múlva megérkeznek Ingridék, és sehogy sem állnak.
Éva ekkor megfogta barátnője kezét, és pici speizhoz vezette, ahol a polcokon ott sorakoztak a lábasok, tálak, és tálcák minden finomsággal megpakolva, készen terítésre várva.
Ekkor értette meg Tünde, hogy a segítségkérés indok volt csupán, hogy elfogadja az ünnepi meghívást. Éva most viszont tényleges segítséget kért. Tünde maradjon ott, mikor Balázsék megérkeznek, nem tudja, hogyan fogadja a nála három évvel fiatalabb Ingridet. Azt sem tudja a tolószék esetében, hogy és hova ültesse, hogy a legnagyobb kényelmet biztosítsa az asszonynak. Természetesen Tünde barátnőjével maradt. Egyre többször nézte ezt a csodálatos édesanyát, aki fia boldogságát tartotta szem előtt, soha egyetlen elmarasztaló szó nem hagyta el a száját, sőt az ismeretlen asszony intelligenciáját, jóságát dicsérte.
Bezzeg, Péter édesanyja, idáig jutott gondolataiban, amikor elszégyellte magát, hát ő is ítélkezik, akkor maga sem különb, nála. Így elhessegette a gondolatokat a idős szomszéd hölgyről. Nagy izgalomban voltak, melegítettek, terítettek, készülődtek. Az óra mutatói is vidáman járták körtáncukat, a másodpercmutatók incselkedtek csupán, mintha sürgetnék őket, emlékeztetőül, hogy fogy az idő. Mire megkondult a déli harangszó, minden a helyére került, a telefon csörgése jelezte, a család megérkezett.
Éva és Tünde magára kapta a kabátját és a ház elé indult. Abban a pillanatban érkeztek, amikor Balázs öléből, kocsijába tette az asszonyt, meleg takarót terített rá, majd elindultak a bejárat felé.
Éva boldogan ment elébük, lába nem a szeretett fiához vezette, hanem Ingrid felé. Széttárta karjait úgy érkezett az idegen asszonyhoz, ahogyan karjaiba érezte az asszony testét, szívében úgy fogadta be a lelkét.
Tünde odalépett Balázshoz és bemutatkozott. Balázs boldogságtól sugárzó tekintete belekapaszkodott Tünde szemébe. A barátság tiszta szikrája jelezte, hogy vendégként ő is megérkezett.
Pár perc múlva minden nehézség nélkül a lakásban voltak. Megdöbbentek, hogy Ingrid milyen jól beszéli a nyelvet. Tünde elgondolkodott, milyen sokat tett ez az asszony, hogy Balázsnak a kedvébe járjon, de Balázs hálája is végtelen, az igazi szeretet. Most értette meg, miért mondják, hogy a lélek ruhája a test, csak egy díszlet. A mag, az érték az a lélek.
Érdekes helyzet alakult ki, mindenki természetesen viselkedett, szerepet próbáltak ugyan napokig talán mindnyájan, mégsem volt szükség a színészi munkára. Egy mozdulat, esetlenség szinte bizonyította a természetességet. Az ebéd nagyon finom volt. Éva próbálta kiszolgálni Ingridet, de az asszony olyan gyakorlatiasan mozgott az asztalnál, hogy nem volt szükség a segítségre. Sokáig ültek még együtt, majd Tünde felállt, hogy leszedje az asztalt, elmosogasson és hazamenjen. Ekkor Ingrid megkérte, hagy segítsen eltörölgetni, addig Balázsék beszélgessenek.
A konyhában nagyon jól érezték magukat, nyoma sem volt feszültségnek, izgalomnak, Ingrid elmesélte nagyon vonzódik ő is a pszichológiához, amíg jobban mozgott addig eljárt előadásokra, amelyeknek a témája összefüggött ezzel a tudománnyal. Kérdezett és beszélt, mesélt. Elfogytak a piszkos edények a tiszták helyükre kerültek. Tünde elbúcsúzott, a szentestei találkozásig.
Az ajtótól pár lépés választotta el, amikor Péterék előtt elhaladva nyöszörgést hallott, megállt. Pár pillanat múlva megismétlődött az előbbi, artikulátlan erőtlen hang, semmi kétség, baj van. Izgalmában alig tudta a kulcsot a zárba illeszteni, nehezen jutott be a lakásba. Azonnal kereste a mappát, látott rajta egy számot, tudta Péter száma, mert mielőtt utána hozta tegnap, a kocsiban felejtett mappát, nem volt rajta semmi. Azonnal hívta a számot, Péter jelentkezett. Elmondta mit tapasztalt. A férfi megköszönte és azonnal indult.
Nem sokára csengettek, Péter ott állt az ajtóban, sápadt volt, a szája szinte fehér, a hangja is remegett. Kérte Tündét, menjen be vele a lakásba. Mikor beértek a kisszobába látták, hogy Péter édesanyja ott fekszik a szőnyegen, a feje mellett vértócsa, lába maga alatt, és fájdalmasan jajgat. Péter odalépett, felemelte édesanyja fejét, kérte Tündét, telefonáljon a mentőknek. A néni Tünde felé fordította a fejét, majd annyit kérdezett: maga mit keres itt. Péter annyit mondott, Anyám Tünde telefonált, mert hallotta a nyüszörgésed. Az asszony nem foglalkozott többet Tündével, csak azt hajtogatta: nagyon fáj a lába, nem tudja megmozdítani.
Közben Tünde egyre türelmetlenebbül válaszolgatott az ostoba kérdésekre, amit feltett neki a mentőállomás diszpécsere. A néni nevén, korán és a látható helyzetén kívül, arra voltak kíváncsiak, miért nem az ügyeletet, háziorvost hívták, esetleg a betegszállítókat, mert elmagyarázták, a mentő és a betegszállítás nem azonos, tevékenységükben is különböznek, sőt a biztosító is csak azt finanszírozza, ahova a betegalany be van sorolva.
Ekkor Tündénél elszakadt a cérna, itt egy vérző fejű idős hölgyről van szó, aki feltehetően elesett, fejét betörte, lábát nem tudja megmozdítani, mindegy hogy betegszállítót, mentőt, vagy orvost küldenek, de jöjjön azonnal valaki, mert a betegalanynak titulált ember elvérzik.
Pár perc múlva közeledő sziréna hangja jelezte, a mentő hamarosan megérkezik.
A mentőtiszt ideiglenesen ellátta a vérző sebet, varrni kell, jelentette ki, majd mikor a néni combjához ért, fejét meg csóválta és közölte, valószínű, combnyaktörés. Egy speciális hordágyra tették a beteget és fia kíséretével a klinikára szállították.
Tünde hazament. Nagyon sajnálta az asszonyt, látta a fájdalomtól eltorzult arcát és Péter aggodalmát. Órák teltek el, hiába várta, hogy Péter visszaérjen, ekkor jutott eszébe, lehet hogy a barátnőjéhez ment, ahhoz a vöröshöz, akit Péter édesanyja is dicsért. Gondolatai itt időztek, amikor csengettek, Péter állt előtte, bejöhetek, kérdezte.
Természetesen. Gyere, mondd, mi van.
Combnyaktörés, azonnal megoperálták, most az intenzív osztályon van. A fejsérülés szerencsére nem súlyos, összevarrták, mondta Péter.
Szegénykém milyen ünnepetek lesz, buggyant ki Tündéből.
Rajtad múlik, milyen lesz, felelte Péter.
Rajtam? Talán a barátnőd segít átvészelni a nehéz napokat, természetesen rám is számíthatsz, ha tudok valamiben segíteni, mondta Tünde.
Péter bambán nézett rá, majd megkérdezte, honnan veszi, hogy van barátnője?
Most Tünde érezte rosszul magát, majd elmondta, hogy többször hallotta, amint Péter édesanyja valakinek dicsérte a fia barátnőjét.
Úristen, hasított Péterbe a felismerés.
Értette, mi történt, nagyon is értette. Egy alkalommal Péter elmondta az édesanyjának, hogy látta Tündét és mennyire tetszik neki. Akkor az édesanyja azt mondta, hogy a beköltözés napján már tivornya volt nála, jó kis firma lehet.
Péter hiába mondta édesanyjának, hogy ez a mulatság valószínű barátokkal töltött lakásszentelő lehetett, az pedig nem tivornya, anyja hajthatatlan maradt, néha férfiakról mesélt, akik látogatják Tündét napközben.
Péterben megszületett a felismerés, mivel nem járt hozzájuk senki, így valószínű, édesanyja immitált hangos beszélgetést önmagával, mikor meghallotta Tünde mozgását, hogy távoltartsa fiától, eszébe jutottak az állitólagos férfi látogatók meséje is, no és összeegyezhetetlennek tartotta Tünde egésznapos kötött munkájával. Átlátta a helyzetet, elmosolyodott.
Elmondta Tündének, hogy édesanyja nagyon féltékeny mindenkire, akihez közelkerűlt, szét zúzta a kapcsolatait különböző raffinériákat bevetve, valószínű ez is a taktika része volt. Mindez mellett nagyon szereti őt, mert egyedül nevelte, tanítatta, édesapja korán meghalt.
Tünde megértette, elindult a konyhába, hogy vacsorát készítsen kettőjüknek.
folyt.köv.
Vágy utca 12. rész
Sokáig beszélgettek vacsora után. Tünde végig érezte Péterben az aggodalommal járó feszültséget. Éjfél felé járt az idő, mikor Péter hazament.
Reggel sokáig aludt, ritkán tehette meg. A fürdőszobában a tükör barátságosan köszönt vissza neki, kipihent lett állapította meg.
Márta nénire gondolt, tegnap este megtudta Péter édesanyjának a nevét, aki jelenleg akut életveszélyes állapotban van. Átérezte Péter aggodalmát, valami mégis azt súgta, van remény. Délelőtt készülődött, előkészítette a pulykamellet, betöltötte, begöngyölte úgy tette a hűtőbe, majd másnap megsüti ebédre. Pétert is meghívja. A köretről nem döntött, azt majd megbeszélik. Ma ebédre halászlét eszik, csak melegíteni kell. Vacsorára Éváékhoz megy. Örült, hogy családban köszönt rá az ünnep, az éjféli misére is együtt megy a kibővült család.
Gyermekkora készülődései jutottak az eszébe, a nagyszülőknél töltött boldog karácsonyok, szülei távozása után pedig, a magányos ünnepek. Elszomorodott.
Csengettek, az ajtóban Péter állt, a klinikáról jött, semmivel nem bíztatták. Behívta a férfit, a konyhában ültette le, beszélgetni kezdtek. Próbálta elmondani neki, nem akarja félrevezetni, de úgy érzi, meggyógyul az édesanyja. Nehéz és hosszú út áll előttük, de a szeretet majd segít ezt az utat bejárni. Pár szóval említette Balázsék boldogságát, azt hogy kerekesszékben is lehet boldog az ember. Nem részletezett semmit, tiszteletben tartotta mások magánszféráját.
Elmondta még, milyen jó neki, hogy Éváékban családra lelt, az ünnepi asztalnál is helyet kapott, és együtt mennek az éjféli misére. Rákérdezett Péterre, nem tartana velük? Amint meglátta Péter zavarát, rögtön megbánta elhamarkodott kérdését.
Péter zavartan mondta, ne haragudj én nem...
Tünde nem engedte tovább mondani, ujját Péter szájára tette, majd máskor, mondta és közölte, akkor holnap majd együtt ebédelnek. Az után, hogy oldja a feszültséget, gyorsan elsorolta a menüt, és tanácsot kért a köretet illetően. Péternek tetszett, hogy kikérik a véleményét, a töltött pulykamell kifejezetten jól hangzott számára, mert szerette. Tünde citromfű teával kínálta Pétert, felajánlotta, megosztja az ebédjét, de a férfi csak a teát fogadta el. Miután megteáztak, hazament.
Tünde összepakolta apró ajándékait, mellékerült még pár könyv, és kinyitotta a szekrényt, hogy kiválassza a ruháját. Egyszerűen, de nagyon választékosan öltözött. A divatot nem mindenben tudta követni, mert ruhatárában csak a természetes anyagok kaphattak helyet. Egy kosztüm mellett döntött, felvette, jól érezte magát benne, és elindult. Éva nyitott ajtót, barátnője sugárzott az örömtől. Az asztalt már körben ülték, a rokonoknak bemutatták, és hellyel kínálták. Úgy érezte mindig is idetartozott. Vidám beszélgetés zajlott mindenről. Ingrid is felszabadult volt és gyönyörű. Tünde elnézte ennek az asszonynak a szemmel is látható harmóniáját, csodálta közvetlenségét, intelligenciáját és a testi fogyatékossága melletti gyakorlatiasságát.
Megértette Balázst. Éva Ingrid mellett ült, beszélgetés közben sokszor megsimogatta az asszony karját.
Finom volt a vacsora és kitűnő a társaság. Egyszer csak Balázs felállt, és szót kért, bejelenteni készült valamit. Néma csend lett.
Vett egy mély lélegzetet, majd megszólalt, Ingridet megkértem, legyen a feleségem, és igent mondott, édesanyám az este áldását adta ránk, most arra kérlek titeket, fogadjátok szeretettel őt a családba.
Taps és gratuláció fogadta a bejelentést. Lehetett érezni a boldogság angyalainak szárnyait, amint végigsimítják a jelenlévőket.
Átmentek a nappaliba, Tünde letette a kis ajándékait a fa alá, majd körbe vették a fát, Ingrid gyújtotta meg a gyertyát, és felcsendült a "mennyből az angyal". Közösen énekeltek, az ajándékok átadása után ismét az asztalhoz ültek.
Pillanatok alatt megtelt az asztal süteményekkel és minden finomsággal. Mézes, fahéjas, szegfűszeges illatok mellett gyönyörködhettek a márványos beiglikben, a zserbóban.Fogyott is minden, nagy keletje volt a mézes fokhagymának és diónak, de nem hagyták ki a negyedelt almát sem, ami a hagyomány szerint összetartja azokat, akik esznek belőle.
Boldog és vidám hangulatban telt az este.
Tünde és Ingrid sokat nevettek, beszélgettek. Ingrid Tündétől kapott könyvét maga mellé tette, néha megfogta, szinte őrizte.
Tizenegy óra volt, mikor a kiscsapat készülődni kezdett az éjféli misére.
Balázs nagy gonddal takarta be menyasszonyát, majd büszkén tolta végig a kétutcányi távolságban lévő templomhoz. A misére sokan jöttek el. A templomban hideg volt, de a szívekben tűz égett. A jászol előtt elhaladva Tündének eszébe jutott, hogyan mesélte el valamikor nagymamája Jézus születését, küldetését, a világ bűneinek megváltásáért való feláldozását.
A mise alatt végig Péterre gondolt. Az volt a kérése, ha nem összeegyezhetetlen az Úr akaratával, gyógyítsa meg Péter édesanyját, hogy még örülhessenek egymásnak. Ezután imádkozott az összes beteg gyógyulásáért, a szegények éhezők, és elesettek felemeléséért, a haragosok megbéküléséért. a családok, barátok boldogságáért, gyermekáldásokért, és végül saját magának kért erőt, hogy a rábízott isteni feladatot teljesíthesse.
Áldást kért a Kárpát medencei, és a világban szétszóródott magyar testvéreinkre, a Földre és annak minden élőlényére.
Kérte, hogy az eltávozottaknak az örök világosság fényeskedjék, és nyugodjanak békében.
Haza felé menet, nem érezték a karácsony éjszaka hidegét, szívüket, lelküket a szeretet és béke csodálatos fényének melege járta át. Nekik ezt hozta a kis Jézus születése.
Éváék előtt elbúcsúztak, Péterék ajtója alatt világosság szűrődött ki, tudta a férfi még nem alszik.
Tünde is nehezen aludt el, szép álma volt. Márti néni ott állt az ajtóban és őt várta, mikor meglátta, mosolyogva intett neki, és hívta, ahogy odaért az asszonyhoz, az megfogta a kezét és bevezette a szobájába, az asztalon egy kis ezüst dobozka állt, rajta cizellált minták, nem tudta kivenni a motívumokat, mégis szépnek találta. A dobozban egy platinába foglalt briliáns gyűrű volt, amelyet Tünde felé nyújtott, és azt mondta, fogadd el lányom, ez ezen túl a tiéd, én is anyósomtól kaptam. Átölelte Tündét, aki hálát érzett, mert Péterrel egy kedves anyóst, pót édesanyát is kapott.
Reggel, későig aludt, ismét Péter csengetése ébresztette. Ahogy kinyitotta az ajtót, a férfi mosolyogva állt előtte, boldogan közölte, a klinikáról jött, édesanyja túl van a krízisen, levették a lélegeztető gépről, hamarosan visszaviszik az általános osztályra. Tünde tudta, az imája meghallgatásra talált, álmainak pillanatképei peregtek előtte, megölelte Pétert, aki felemelte a lányt és megforgatta, majd karjában emelve vitte be a lakásba.
folyt.köv.
Vágy utca 13. rész
Csodálatos napsütés volt az esküvő napján. Márta néni büszkén nézte fiát és a menyét. Még soha nem látták ilyen jókedvűnek az asszonyt. Az öröm kisimította a ráncait is, szinte megfiatalodott. A szertartás alatt megfogta a mellette, szintén kerekesszékben ülő Ingrid kezét.
Két év telt el azóta, hogy a két asszony megismerkedett egymással. Márta néni akkor jött haza a klinikáról és Ingrid felajánlotta, beszélget az asszonnyal, a tolószékes életről. A kétségbeesett öregasszonynak jól jött a segítség, mert nagyon elkeseredett, amikor közölték vele, hogy csontjainak gyengesége miatt nem lehet szegecselni folyamatosan, így kímélni kell, kerekesszékben élheti tovább az életét.
Tündét sokáig nem engedte magához, lassan felengedett fel, de látta fia boldogságát, és kiegyensúlyozott harmóniáját, ez meglágyította kőszívét.
Egyik délután azt mondta Péternek, hívd át Tündét, beszélni akarok vele.
Péter várta ezt a találkozást, de félt is tőle. Nem tudta mit hoz a két asszony beszélgetése, számára.
Márta néni őszinte és kitárulkozó volt, elmondta, hogy minden eszközzel próbálta távol tartani a fiát tőle, de mikor tapasztalta, már nem használnak az eddig bevált praktikái, úgy döntött, megismeri azt a nőt, akit nem tud legyőzni. Tünde sem alakoskodott, így a beszélgetés őszinte légkörben kezdődött. Ahogyan múlt az idő, úgy oldódott a feszültség. Észre sem vették órák óta, beszélgettek. Már nem kérdezz, felelek téma volt hanem, a napi dolgokról folyt a disputa. Márta néni jól érezte magát, tetszett neki Tünde korrektsége.
Egyre több időt töltöttek együtt. Az asszony szíve felengedett, néha már lányomnak szólította. Péter volt ennek a kapcsolatnak a legboldogabb haszonélvezője.
Sokszor és sokat beszélt az anyjával Tündéről. Szerette volna megkérni, legyen a felesége, de félt attól, hogy visszautasításban lesz része, hiszen őt az édesanyjával együtt kell elfogadni.
Tündét elszomorította, hogy Évától el kellett válni, mert nagyon jó barátnők voltak és vele mindent meg tudott beszélni, de örült az asszony döntésének, aki végleg kiköltözött Ausztriába, hogy többet tudjon segíteni fiának és menyének.
Tünde sokszor elgondolkodott a kettőjük sorsának alakulásán, a találkozásuk véletlenjén, a sorsok egybefonódásán. Egyre jobban foglalkoztatta a karma fogalma, létezése?
Keresztény emberként régen elutasította, a karma létezését, de mivel pszichológus és ismeri a tudatalatti létezését, elfogadta a karmát is.
Két asszony tolószékben. Különböző élet, értékrend, a hozzájuk kötődő emberek hasonló felelősségvállalással, segítőkészséggel?.
Megoldást Péternek a lánykéréssel kapcsolatban szinte tálcán kínálta egy kialakult helyzet. Tünde értesítést kapott egy közeli dátummal, hogy vegye át felújított lakása kulcsát, és írja össze az esetleges hiányosságokat, a garanciális javítások érdekében.
Tehát hamarosan búcsút mond az átmeneti szomszédságnak. Nem tudott örülni a jó hírnek.
Mikor elmondta Márta néninek, hogy ezután ritkábban tud jönni, mert visszaköltözik, az asszony szemei elhomályosodtak. Alig tudta tartani magát, már nem zavarta, hogy látják a gyengeségét.
Így szólt Tündéhez: kislányom hozd, ide legyél szíves az éjjeliszekrényem fiókjából azt a kis dobozt.
Tünde odament és kihúzta a fiókot, azt hitte, elájul?
Vágy utca 14. rész
Ott volt az ezüst doboz, rajta az ismerős cizellák, most tisztán látta a motívumokat. Keze remegett, alig tudta kivenni a szelencét. Márta néni látta Tünde zavarát, de nem kérdezett semmit, csak mosolygott. Kinyitotta a dobozt, és kivett egy platinagyűrűt, amelyben szépen csiszolt briliáns szórta sugarait feléjük, Tünde felé nyújtotta, most ő jött zavarba, ahogyan azt mondta: fogadd el lányom ezt a gyűrűt, én is az anyósomtól kaptam. Ekkor lépett Péter a szobába, látta a jelenetet, tudta az édesanyja éppen megkéri Tünde kezét helyette, mert mindig azt mondta az anyja, annak adja ezt a kincset, akit menyének fogad el. Most itt van előtte a két asszony, akiket a világon mindenkinél jobban szeret, és teljes lett a család.
Nem is várt sokáig, azonnal megszólalt, Tünde legyél a feleségem és fogadd el, anyósod ajándékát, mondta vidáman, kissé viccesen.
Tünde elvörösödött, és odaszólt Péternek, IGEN, leszek a feleséged és elfogadom Anyuka ajándékát.
Márta néni ekkor elsírta magát, örömkönnyek voltak ezek, az igazi boldogság guruló gyöngyei töltötték meg a lelkét.
Félév múlva Péterék is elhagyták, a Vágy utcát, visszaköltöztek megújult belvárosi otthonukba.
Nem nagyon csomagoltak ki, mert eladó lett a lakás, ugyanis megkezdődött az építkezés a régi üres telken. Tünde és Márti néni lakása árán felépült a közös ház, ahova, esküvő után jöhet az unoka, akit úgy vár már a nagymama. A kicsi már a Rév utcába érkezik, mellettük lakik a jóságos szomszéd is, a Szeretet.
Vége
**************
Az alábbi linkre kattintva a szerző új weboldalára juthattok!
http://www.aranytollak.gportal.hu/
http://www.magyarero.hu/
-----------------------------------------------
Baka-emléknap a Somogyi-könyvtárban
Arany Mihály 2008. November 23., Vasárnap
Baka István költő és műfordító születésének hatvanadik évfordulója, valamint a költő hagyatékát gondozó Baka István Alapítvány tízéves fennállásának alkalmából versmondóversennyel egybekötött emléknapot rendezett az alapítvány a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárral együttműködésben november 22-én.
Bővebben...
-----------------------------------------------
A tanító Természet
Fekete István portréja
Hogy milyen is a Fekete István-i világ, könnyen felidézhetjük magunkban legismertebb művére, a Tüskevárra emlékezve. Sokak számára ismerősen cseng Tutajos és Bütyök neve, akik a Kis-Balaton berkében töltik vakációjukat. A regény nem más, mint keserű és vidám élményekben gazdag tanulásuk leírása. Mesterük Matula, aki maga a Berek, maga a Természet (a könyv kéziratán még Matula iskolája a cím), aki megtanítja a kamaszokat a természet erőinek tiszteletére, a kitartásra, a megfontoltságra, a berek csendes és rendíthetetlen törvényeinek megtartására. Mindeközben felsorolhatatlanul sok állat és növény életébe pillantunk be, de az író tanít a fényről, a földről, a vízről, a levegőről és a tűzről is. Szinte hallani lehet a madárhangokat, a rovarzümmögést, a tűz ropogását, érezni a bomló nád szagát. Fekete István mesterkéltség nélkül, rendkívül élményszerűen és színesen tanítja olvasóit. Művei lírával átszőtt üzenetek a természettől.
Nem lehetett volna ilyen hiteles, ha nem szerzett volna mély ismereteket, és nem figyelte volna egész életében értelemmel és szívvel a körülötte élő világot. Írásaiból nyilvánvaló, hogy csak azt lehet igazán szeretni és tisztelni, amit kutatunk és felfedezünk. Indíttatása és szakmája is a természethez kötötte. 1900-ban a Somogy megyei Göllében született, innen származnak első természeti élményei. Nem meglepő, hogy egy mély erdő közepén felnőve, tanító apja gazdaságát figyelve megszerette az élőlényeket. Az azonban már egyedivé tette gyerekkorától fogva, hogy élményeit rögvest át akarta adni másoknak, hogy ők is átélhessék azt a jót, ami őt lelkesítette.
A mosonmagyaróvári Gazdasági Akadémián végezte tanulmányait, és mint kiválóan képzett gazdász az 1920-30-as években országos hírnevet szerzett állattenyésztési és növénytermesztési eredményeivel. A rég vágyott írásra is lehetőséget kapott, bizonyítva, hogy nem csupán az élmény él benne, hanem át is tudja azt adni: 1933-ban megjelent első cikke a Nimród újságban. Annak főszerkesztője, a híres vadász, Kittenberger Kálmán felfedezte az ajkai gazdász tehetségét, és további írásra biztatta. A koppányi aga testamentuma című regényével megnyert egy ifjúságiregény-pályázatot (a török kori történet somogyi hazájában játszódik). Az újságíróskodás mellett társadalmi témájú regényeket, filmforgatókönyveket is írt. Megszülettek első állatregényei, a Csí, a Vuk, a Hu és a Kele, amelyek ekkor még nem ifjúsági regényként lettek közismertek. (Ma Feketét elsősorban ifjúsági íróként tartják számon, holott a felnőttek nyitottsága nélkül a sok kisiskolás csupán átrágja magát a kötelező olvasmányokon.) Az 1940-es években a Földművelésügyi Minisztérium alkalmazottjaként oktatófilmeket készített. A kommunista fordulat miatt elveszítette állását, meghurcolták, emiatt egyik szemére egész életére elvesztette a látását. A hallgatás évei következtek, segédmunkásként, uszálykísérőként dolgozott, míg végre neki megfelelő munkát kapott a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskola oktatójaként. Megfigyeléseket végzett a Madártani Intézet, a Mezőgazdasági Múzeum és más kutatóintézetek megbízásából. 1953 után azután újra publikálhatott, és haláláig, 1970-ig egymást követték népszerű regényei és elbeszéléskötetei, amelyeknek kiadott példányszáma Jókai műveiével vetekszik.
A Sánta Gábor szerkesztésében nemrég megjelent A természetbúvár Fekete István című tanulmánykötetben megszólaló etológusok, biológusok, ökológiai szakírók mindegyike fontosnak tartja, hogy Fekete állatszereplőinek leírásai olyan pontosak és hitelesek, hogy átültethetők lennének természetismereti-viselkedéstani szakkönyvekbe is. Az író belebújik az állatok bőrébe-fejébe, megszemélyesíti őket, vidrául, rókául, bagolyul beszél (tehát szavakkal közvetíti, amit tesznek, „gondolnak”), de ez nem erőszakolt emberi belemagyarázás. Éppen az a csodálatra méltó, hogy nem torzít így sem. Kele, a meglőtt szárnyú gólya, aki egy baromfiudvaron él a többi háziállattal együtt, „megmagyarázza” Vahurnak, a házőrzőnek faja egyik törvényét, ami egy állathoz képest igencsak absztrakt képesség. Így tolmácsolja emberi nyelven, amit az állatok ösztönei súgnak: „A szárnyaknak össze kell érni, Vahur, az én szárnyamnak, a fiaiménak, és akik utánunk jönnek. A vándorlást, a fészkeket ez köti össze, a Kis Fényt a Nagy Fénnyel, az utakat, melyeket berepülünk. Ezért nem félünk mi az elmúlástól, ami nincs, hiszen a nemzedékek tovább repülnek, és bennük mi is.”
Míg napjaink tévémeséiben hollywoodi színészekéhez hasonló fogsor villoghat egy rovar szájában, és az állatokat teljességgel emberi érzések, gesztusok érzékeltetésére használják, addig Feketétől igen távol áll ez a fajta mesterkéltség és hamisítás. Világában nincs a természetnek olyan eleme, amely ne lenne méltó a figyelemre. Például a 21 nap című kisregénye azt kíséri végig, ahogy egy kotlós kikölti a tojásait, az Egy szem kukorica pedig „mindössze” azt mutatja be, hogyan kerül egy kukoricaszem a földbe, csírázik ki, hoz termést és pusztul el. Műveinek líraisága – amely a szépség csodálatából ered – és láttató ereje annyira filmszerűen jeleníti meg az erdőn-mezőn, berekben-vizekben nyüzsgő élővilágot, hogy nehezen lenne képes akár a legmodernebb technikai apparátus is, hogy azt a képzeletnél élethűbben ábrázolja.
Regényeit felnőttként újraolvasva még inkább észrevehetjük, mennyit tanít nemcsak az egyes élőlényekről, hanem a természet működéséről is. Hangsúlyozza, hogy az állatok és növények élete mindig a Törvényhez, a Rendhez igazodik. Csak egy élőlény létezik, aki áthágja ezt a Törvényt: az ember. „Az ember teleordítja az egész erdőt, és azt hiszi, minden őérte van” – tanítja Karak, az öreg róka ifjabb társát, Vukot. Fekete világában a hókristálytól a szélig, a folyótól a csillagokig minden él. Az élet állandó, a rókában életté válik az elejtett nyúl élete, az író sosem „sajnálja” a ragadozók áldozatait, hiszen ez a természetes, mert sajátja a Természet törvényeinek.
A Tüskevárat egyik elemzője beavatásregényként írja le, amelyben a kamasz fiúk mesterük vezetésével átesnek az élet és a természet próbáin. Tanulságos lehet úgy olvasni ezt a regényt, vagy akár a Téli berket, a Vukot, a Hút, a Csít stb., mintha egy avatott szemű tudós és művész által beavatást nyernénk a természet tudásába. Fekete István üzenete egyértelmű: a részei vagyunk, (újra) tanulnunk kell tőle.
Takács Mária
http://www.ujakropolisz.hu/hirlevel
-----------------------------------------------
Itt egy újságcikket olvashatsz az alábbi könyv bemutatójáról
Valamint még néhány híradás és fotó látható az alábbi oldalakon:
http://eletmod.nagykar.hu/kezdolap/246/25.html
http://www.magyarero.hu/
Tisztelettel meghívom Önt és kedves családját
2008. december 17-én, 16 órakor kezdődő
Ekpafat: A lélek hangja
című könyvem bemutatójára.
Megnyitó beszédet mond: Kiss Timea
A könyvet bemutatja: Ruzsinszky Klementina és Lengyák András a könyv szerkesztője
Díszvendég: Ambrus Márta a könyv borítójának tervezője
Helyszín: Városi Könyvtár Nagykanizsa
Minden érdeklődőt tisztelettel várok:
Lélek Sándorné Ekpafat
***********
Az alábbiakban egy kedves ismerősünk könyvéből szeretnélek megismertetni Benneteket néhány rövid novellával. De előbb közzéteszem a szerző levelét.
Kedves Barátaim!
Fogadjátok szeretettel hamarosan megjelenő könyvem pdf. változatát. Ha tetszik belőle valami használjátok fel a honlapotokban.
Kívánok minden jót, szeretettel: Gizus/Ekpafat
Engedély
Alulírott, Lélek Sándorné Ekpafat, hozzájárulok, A lélek hangja című könyvem anyagát a Szegedi Látássérültek Klub terjessze, vagy részleteket felhasználjon, az általa szerkesztett honlapon, az alábbi megjegyzéssel:
forrás: A lélek hangja c. mű
Lélek Sándorné Ekpafat író engedélyével.
VÁNDOR VAGYOK
Vándor vagyok én is az élet országútján, aki kutatja, tanulja
és tanítja a lélek és a szellem csodáját.
A szeretetrõl, hitrõl és alázatról írok pár mondatot, az én
szemszögembõl.
Ma nagy divat a szeretetrõl beszélni, de kevesen tudják megélni.
Szeretni õszintén, tiszta szívbõl csak az tud, aki megbocsátani
is képes, mert a szeretet feltétele a megbocsátás. Ezt
viszont magunkon kell kezdeni, ami talán a legnehezebb, mert
nem szívesen nézünk szembe saját hibáinkkal. Pedig, ha ezt
megtesszük, nyugodt szívvel fordulhatunk mások felé, és
õszintén, tiszta szívbõl mondhatjuk ki, hogy „szeretlek”. Ha
megtanultunk magunknak megbocsátani, akkor már nem
okoz többé gondot megbocsátani másoknak.
Nehéznek és hosszúnak tûnhet ez az út, de megéri, mert
értékessé, széppé teszi, átformálja az életet.
Én minden este megköszönöm azt, amit megtehettem, és
megbocsátom magamnak, amit elmulasztottam, elvétettem.
Megfogadom, hogy majd holnap bepótolom, kijavítom.
Remélem, az Úr megadja a holnapot...
***************
VÁRATLAN VENDÉG ARANY DIÓVAL
Régen öltözött hófehérbe karácsonyra a táj. Most gyönyörû
volt. A háztetõk és a fák ágai megtartották ünneplõ ruhájukat.
Évának is jó kedve lett. Ritka vendég nála a mosoly, most
mégis elmosolyogta magát. Eszébe jutott a tegnap esti történet.
Kopogtak az ajtón. Nem várt senkit, csodálkozott is. Régóta
él állandó rohanásban, csak az állófogadások és a tárgyalások
utáni kötelezõ üzleti vacsorák jelentenek némi kikapcsolódást.
Egyre fáradtabb. Már Ádámra se tud figyelni. Karrierje a
csúcson. Jól kellene neki éreznie magát, mindig erre vágyott.
Mióta ebbe a lakásba költöztek, valami megváltozott körülötte.
Sorház a luxusnegyedben, szép táj, jó levegõ. A sorház
másik felében szomszédok három gyerekkel. Néha kiabálás,
zsivaly és nevetés hallatszik be az ablakon. Éva egyszer megkérdezte
Ádámot, vajon honnan telik nekik napkollektoros
házra? Ádám meglepõdött, azt hitte nem jól hall.
Amióta Évát kinevezték, egymás után végzi a „valósítsd meg
önmagad” képességfejlesztõ tanfolyamokat, azóta hajmeresztõ,
új képességeket fedez fel feleségénél. Ádám elõhozta,
hogy látta a szomszédék gyerekeit, ahogy vidáman hancúroztak
a hóban, Éva rögtön rávágta, õ meg érezte az ételszagot,
amikor beállni készült a garázsba, még azt is hozzátette,
tele lehet vele a lakás. Ádám jól emlékezett az ételszagra. Édesanyja
mindig fõzött, néha éjszakába nyúlóan, hogy õ frissen
vigye magával, mikor reggel visszautazik a kollégiumba.
Annyit mondott csendesen, de kedvesen: a gyerekeknek fõzni
kell. Évának rögtön volt hozzáfûzni valója. El sem tudná
magát képzelni kötényben, ételszagú lakásban. Ádám sokszor
elõhozta, hogy szeretné, ha Éva megajándékozná egy gyerekkel.
A válasz mindig ugyanaz volt. Arra bizony még várni
kell, mert az idõ erre most nem alkalmas.
Aztán tegnap este kopogtak. Amikor az ajtóhoz ment, és
kinyitotta, egy szõke hajú, göndör fürtös kisfiú állt ott, nyitott
tenyerében egy aranydió. A kisfiú Éva felé nyújtotta, mosolyogva
mondta: neked hoztam, mert mindig szomorú vagy.
Éva döbbenten állt ott. Megismerte a kisfiút a szomszédból.
Zavartan mondta, gyere be, de a kisfiú azt mondta: sietek
vissza, segítek, most szedjük le a fát. Holnap apukámnak
vissza kell küldeni a Jézuskához, hogy jövõre újra legyen neki
dísze a karácsonyfára. Éva becsukta az ajtót, de megnyitotta
a szívét.
Amikor Ádám hazaért érezte a meleg étel illatát. Éva ott állt
a konyhában, az asztal megterítve, a tálban ott gõzölgött a
spagetti szósszal leöntve.
Az együtt, kellemesen elköltött vacsora után így szólt: Ádám,
azt hiszem, most már alkalmas az idõ...
Kedves Barátunk oldalai, ahol többek között hasonló írásokat találhattok, a következő címeken érhetők el:
http://ekpafat.mlap.hu/
http://mennybolazangyal.mlap.hu/
http://ekpafat.gportal.hu/
http://www.titkostekercs.mlap.hu/
http://www.dorefa.mlap.hu/
-----------------------------------------------
A következő megtörtént eseteket egy pályázati felhívás miatt jegyeztem le. A főhős én magam vagyok. Ezúton köszöntelek, és előre szólok, hogy a 5. és 6. történet morbid lehet számodra. Ha hajlamos vagy a fintorgásra, akkor kérlek, NE olvasd el őket!
Némethné Molnár Erzsébet
-----------------------------------------------
Vásárlás -akadályokkal
Piacon vásároltam, burgonyát akartam venni. Az egyik helyen az árú szimpatikusnak tűnt. Meg is kérdeztem:
-Hogy adja a krumplit? -közben már fogdostam, hogy mekkora lehet.
Gyorsan jött a válasz a felbőszült eladótól:
-Ez nem krumpli, hanem cékla! Nem látja?
Elfordított fejjel meg is jegyezte:
-Nem igaz, hogy nem tudják megkülönböztetni!
-Ha maga is csak az orrát látná, akkor most másért lenne ilyen mérges! ?feleltem neki, és csak azért is nála vettem burgonyát.
-----------------------------------------------
Ma reggel leülök?
Téli napon történt, kora hajnalban a távolsági buszon. Világítás alig volt a busz végében a korai időpontnak megfelelően, hogy aki akar, még tudjon pihenni. Szokás szerint üres helyet kerestem, hogy bírjak még szunyálni egy kicsit. A kárpit az üléseken sötét színű volt. Hátrafele menet találtam egy üres helyet. Megkönnyebbülten fogtam a leüléshez: előbb a táskámat szoktam az ülő rész fölé rakni, hogy be tudjak húzódni, és ne zavarjam a mögöttem jövőket a haladásban. És kis híján leültem:
Csakhogy ezen a napon elakadt a táskám egy sötét ruhás utasban.
Ekkor szívesen bevezettettem volna a kötelező fehér ruhát?
-----------------------------------------------
Hasznos udvariaskodás
Hazafele tartottam a távolsági buszon. Már nem volt ülőhely, álltam a csukló részben az ajtó közelében. Elég kényelmetlen kapaszkodásom esett. A közeli ?földtől a tetőig tartó fekete fogódzót viszont nem akartam megfogni, mert hozzá közel egy piros pólós férfi elmélyülten beszélgetett az utastársával. Úgy gondoltam, nem megyek közelebb hozzájuk, hogy ne legyek tolakodó. Végül is nem kellett szorongani, mert tűrhetően fértünk az állóhelyeken.
Később láttam, hogy leszálláshoz készülődnek.
Megkönnyebbülten döntöttem el, hogy átlépek a másik kapaszkodóhoz, a kényelem miatt.
De legnagyobb megdöbbenésemre a kapaszkodó leszállt a buszról a piros pólóval együtt! Utána néztem, és kiderült, hogy végig a hátizsák hátsó pántjára pályáztam?
-----------------------------------------------
Beszélgessünk! ?De kivel is??
A buszon direkt az ajtó közelében ültem le. Nemsokára le akartam szállni. Az utasoknak már állni kellett, amikor egy másik megállóban felszállt egy nagyon kedves ismerősöm. Rám köszönt. Mondtam neki, hogy üljön le a helyemre, mert én mindjárt leszállok.
Ottmaradtam mellette, és jót beszélgettünk. Odaléptem az ajtóhoz, jeleztem leszállási szándékomat. Visszafordultam hoz
Szólj hozzá
Lélek Sándorné Ekpafat [ 2011-07-28 15:19 ]
Kedves Barátaim!
Régi új oldalamon megjelent legújabb könyvem Ekpafat: A LÉLEK KULCSA. Számotokra teljes körű felhatalmazást adok a tartalom felhasználására (nyomtatás, honlapon vagy baráti körben való terjesztésre) forrásmegjelöléssel, az oldalamra mutató linkkel.
http://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/
Kívánok jó egészséget, baráti szeretettel: Ekpafat
Lélek Sándorné [ 2009-01-02 22:22 ]
Kedves Barátaim!
Itt küldöm a könyvbemutató képeit:
http://eletmod.nagykar.hu/kezdolap/246/25.html
Köszönöm szépen kedves Erzsikének a véleményét.
Hamarosan új novellákkal jelentkezem.
Szeretettel üdvözöllek Benneteket: Gizus/Ekpafat
Némethné Molnár Erzsébet [ 2008-11-02 11:50 ]
A szívemet melengették Lélek Sándorné alábbi írásai, amit itt olvashattam a honlapon: VÁNDOR VAGYOK és a VÁRATLAN VENDÉG ARANY DIÓVAL.
Köszönöm neki, hogy megírta őket!
Némethné Erzsi
Irodalmi est a Nagykanizsai Református Templomban
"Nagyúr! Vétekkel, igaz, megrakódtunk,
gőgösek közt, bizony elsők voltunk,
de most a házunk hamva van fejünkön
s a bűnbánat megtépte köntösünket,
Isten! Istenes szerelemmel
bocsásd meg a mi vétkeinket…!"
(Magyar Miatyánk 1919-ben)
Tisztelettel meghívjuk, Önt és kedves családját, 2012. augusztus 19-én, 18 órai kezdettel, Lélek Sándorné Ekpafat: "A lélek útja" című könyvének bemutatójára, a Nagykanizsai Református Egyházközség termébe, (Nagykanizsa, Rozgonyi út 1 szám).
A rendezvényt megnyitja: Hella Ferenc református lelkipásztor.
A könyvet bemutatja: Bencze Attila író, költő, a könyv kiadója, és a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy elnöke.
Ezt követően megismerhetik Bencze Attila elnök úr, munkásságát, műveit, és az Erdélyi Irodalmi Páholy életébe is betekintést nyerhetnek a kedves vendégek.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Hálásan köszönjük Hella Ferenc lelkipásztornak, hogy lehetőséget biztosít számunkra a rendezvény megtartásához.
Szerző: Lélek Sándorné (Ekpafat)
A könyv címe: A lélek útja
Kiadó: Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy
Az Irodalmi Füzetek Sorozat 15. kötete
A könyv tematikája: novellák
Méretek: 116 oldal, A5-ös formátum
Sorozatszerkesztő: Bencze Attila
Gondozza: Alizetics Dental Bt.
ISBN: 979-8095-87-104-5
Független Erdélyi Könyvtár
Előrendelhető: 1000 forint/darab áron
Sorozatrendelőknek: 650 forint.
E-mail: benczeattila@yahoo.com
Telefon: 0036 30 406 8169
Lélek Sándorné, Gizus - Ekpafat
*****
... Tünde nagyon örült Éva sikerének, amikor Miklóshoz értek, Tündének eszébe jutott, megkérik a férfit, készítsen a küszöböknek egy akadálymentesítőt, hogy Ingrid kerekesszékével jobban tudjon közlekedni.
folyt.köv.
Vágy utca 8. rész
Miklós pontos volt, mint mindig. Zavarát nem tudta leplezni, mikor a lányról kezdett mesélni. Elmondta, hogy az egyetemen a hallgatója volt. Mindig megkülönböztetett figyelmet szentelt az előadásaira, soha nem hiányzott, állandóan ott ült előtte. Szorgalmas diáknak tartotta. A diploma átadáson észre vette a lány könnyes szemét, amint őt nézi. Odament és megkérdezte segíthet-e valamiben. A lány a szemébe nézett, és azt mondta, igen maradjon vele. Nem értette, mire és hogy gondolta a lány ezeket a szavakat, mégis benyúlt a zakója zsebébe, és átadta a telefonszámmal ellátott névjegyét. Már aznap este megszólalt a telefon, Anikó volt.
Elmondta egyedül van és kéri, ha van ideje, vacsorázzanak együtt. Miklós megdöbbent, nem szokott ahhoz, hogy őt hívják randevúra, mégis igent mondott. Sokáig tiltakozott ez ellen a szerelem ellen, hiába. Azóta sokat vannak együtt. Az egyik szekrényt már átadta Anikónak. Jól érzi magát a lánnyal, de fél a jövőtől. Azt hiszi most érte utol a szerelem, de ott van közöttük a 24 év. Azt mondja magának, mindegy meddig tart, mert boldog. Tudja jól, hazudik magának is, mert dehogy mindegy, hogy meddig van mellette Anita, állandóan retteg, hogy elhagyja.
Ilyen nagy korkülönbség nem hozhat hosszú boldogságot.
Amint ezt kimondta, Éva átvette a beszélgetés fonalát. Vigasztalta unokatestvérét, aki döbbenten hallgatta az asszonyt.
Éva elmondta, amikor Balázs Ausztriába érkezett, Ingriddel találkozott először, aki a kutatólabort vezette. Az asszony akkor negyvenéves volt. Jól ápolt, szép arcú és nagyon intelligens nő. Balázs szívesen tanult tőle. Ingrid mindent úgy tudott elmagyarázni, hogy Balázs azonnal megértette. Az asszony egyedül élt. Tanított a bécsi egyetemen, sok munkája volt. Már két éve dolgoztak együtt, amikor Balázs balesetet szenvedett, eltört a bokája. A kórházból Ingrid vitte haza. Hiába kérték, mennek érte, jöjjön haza, ő maradni akart, arra hivatkozott, hogy otthon is tud dolgozni. Később derült ki, hogy Ingrid közelében akart lenni. Ebben az időben Ingrid minden szabadidejét Balázs ápolására szentelte. Rengeteget beszélgettek, nevettek, egyre több dolognál tapasztalták, hogy azonosan látják, és gondolják a világ dolgait. Aztán egy napon közelkerültek egymáshoz. Balázs Ingridhez költözött, azóta együtt vannak. Balázs imádja Ingridet. Pár éve vették észre, hogy valami nincs rendben, az asszony járása bizonytalan lett, imbolyogni kezdett, szélesek lettek a léptei, azután kapaszkodva tudott csak járni. Kivizsgálták. Szklerózis Multiplex a rettegett kór támadta meg. Az idegvégződéseket védő zselészerű anyag eltűnése okozza a betegséget, meggyógyítani nem lehet, csak késleltetni az állapot előrehaladását. Hamarosan munkaképtelen lett, egy éve kerekesszékbe került. Kérte Balázst, hagyja el, és élje az életét, fiatal még, az ő feladata a családalapítás. Balázs hallani sem akar erről, Ingridben igazi társra, szellemi partnerre, barátra talált, az élete mellette teljes. Balázsnak a kezelőorvos nem régen, mondta el, hogy Ingrid állapotában rohamos rosszabbodás várható. Ekkor határozta el Balázs, hogy mostantól mindig együtt jönnek haza. Balázs most karácsonyra tervezi Ingrid kezét megkérni. Éva áldását adja rá.
Miklós megfogta unokatestvére kezét, szájához emelte, és megcsókolta, a tisztelet jeleként.
Éva megkérte Miklóst, hogy a küszöböknél készítsen rámpát, hogy Ingrid könnyebben tudjon közlekedni. Miklós mérni, rajzolni kezdett, megígérte, mire Ingrid megérkezik, addigra elkészül a rámpa.
folyt.köv.
Vágy utca 9. rész
Késő este volt, amikor Miklós haza ment. Éva ránézett az órájára, rögtön kilenc óra. Bekapcsolta a televíziót, hogy megnézze a híradót. Elhelyezkedett kényelmesen a füles fotelben, nyújtózkodott egyet, és elégedetten végiggondolta a nap eseményeit. Alig várta a reggelt, hogy elmondja Tündének a nap történéseit.
Napok óta várja az alkalmat, hogy meghívja Tündét, töltse velük a karácsonyt. Örült, hogy Tündében igazi barátra lelt. Érezte ez a barátság soha nem fog elmúlni, mindig számíthatnak egymásra. Ritka ajándéka a sorsnak, az ilyen találkozás. Nem nagyon tudott figyelni a hírekre, de nem bánta, tele volt a szíve szerető várakozással.
Gyönyörű csengettyű hangot hallott, azután az édesanyja hívta őket a karácsonyfához. Körbe állták a szépen feldíszített fát és elénekelték a mennyből az angyalt, kívántak egymásnak boldog karácsonyt, és hozzákezdtek a csomagok bontogatásához. A nappaliban ott állt a megterített asztal, középen a gyönyörű herendi gyertyatartóval és a fagyöngyös fenyőággal. Ez az egy darab maradt meg az örökölt gyűjteményből. Amikor már kenyérre kellett a pénz, egyre sűrűbben jelent meg náluk a kupec, hol egy műtárgy, hol egy kép tűnt el, de a gyertyatartó maradt.
Azután az asztalhoz ültek. Sokan voltak, a család itt töltötte a szentestét. Vidám beszélgetés kezdődött, amikor Tünde megérkezett, egyenesen Ingridhez ment, megfogta a kezét, és kérte szálljon ki a kerekesszékből, Ingrid mosolygott és felállt, Tündével a fához mentek és csillagszórót gyújtottak. Az asztalnál néma csend lett, mindenki Ingridre figyelt. Tünde féltőn kitartotta felé a kezét, hogy szükség esetén támaszt nyújtson neki, de nem volt rá szükség, mert Ingrid stabilan ált, Balázs kedveséhez lépett és átölelte, majd megfogta Tünde kezét és megcsókolta. Ekkor mindenki felállt, volt, aki tapsolt, volt, aki sírt örömében, mert igazi csoda történt. Éva is elindult a feléjük, amikor a fa nagy robajjal eldőlt, díszek robbantak szét, tele lett a szőnyeg apró üvegdarabokkal.
Saját sikolyára ébredt. Rögtön kitisztult a tudata, fáradt volt és elbóbiskolt, tudta hogy álmodott. Rosszul érezte magát, félt. Szerette volna megfejteni most ott rögtön az álom jelentését. Olyan jól indult minden?.
Közben Tünde lakásában lágyan szólt a pánsíp zenéje, esettanulmányokat olvasott, amikor ismerős lépteket hallott. Érezte, hogy a férfi megállt az ajtaja előtt pár percre, majd egy ajtó nyitás elnyelte a léptek zaját.
Bármennyire akart koncentrálni a munkájára, gondolatai csapongani kezdtek. A lépcsőházi egyszeri találkozás nagy hatással volt rá, naponta többször felidézte a szempárt, soha nem maradhatott ebben a kellemes állapotban sokáig, mert fülében megjelent a férfi anyjának kioktató hangja, ez magához térítette.
Az utóbbi időben sűrűn vendége van a néninek, mert többször hallott mostanában kiszűrődő beszélgetés foszlányokat. Tegnap például azt halotta, amint az mondta vendégének, hogy Péter barátnője gyönyörű vörösre festette a haját, és milyen jól áll neki, reméli jó menye lesz.
El is gondolkodott azon, hogy miért ítéli el ennek az asszonynak a viselkedését, egyetlen alkalom miatt. Ahogyan arról a vörös nőről beszélt, nem is tűnik olyan gonosznak, mégis valami taszította, ahogy rá gondolt. Nem tudott kibékülni magával, soha nem érzett senkivel szemben ilyen ellenséges indulatot. Nem értette magát, ezt gyorsan fel kell dolgoznia, mert gyűlöletté válhat, azt, pedig nem szeretné megélni.
Különben is mit foglalkozik ezzel a családdal, szomszédok és ennyi. Egy lépcsőházi találkozás, pillanatnyi szemkontaktus, aztán az a néni dörmögő hangja, majd szinte negédes beszélgetés foszlány a fia barátnőjéről.
Nem fér ő bele ebbe a képbe, el kell felejteni az egészet, ami felforgatta a lelki békéjét. Itt tartott, amikor megint meghallotta a néni hangját: egy óra múlva gyere haza, mert be kell adnod a gyógyszereimet!
Itthon leszek Anyám, hangzott a válasz.
Tünde visszatért a paksamétájához, és elkezdte a teszteket elemezni. Becsukta az előszoba ajtaját, így nem halotta tovább a lépcsőház zaját.
Nehezére esett a koncentrálás, de magára erőltette, mert tudta, itt nem tévedhet. Ez a munka felelősséget igényel.
folyt. köv.
Vágy utca 10. rész
Tünde kissé fáradtan ébredt, még pár nap és itt a karácsony, akkor jól kipihenheti magát, gondolta. Megitta a kávéját, bekapta a reggelijét és elindult. Ahogy elment Éva ajtója előtt, furcsa zajokat hallott, ezért becsöngetett.
Éva boldogan tárta szélesre a bejárati ajtót, hogy barátnője jól lássa mekkora munkában vannak. Eltűntek a magas küszöbök, sima akadálymentes lett az a padlozat. Megölelték egymást, majd elköszöntek.
Egész nap jókedve volt. Hazafelé menet sorba járta a kisboltokat, ajándék vásárlás ürügyén. Általában könyveket és apró ajándéktárgyakat szokott a karácsonyfa alá tenni barátainak, akik meglátogatják az ünnepek alatt.
Öt óra volt, a könyvtár felé vette az útját. Két könyvet akart kölcsönözni, egy szakmait és egy verses kötetet, a kedvenc költőtől.
Szerette a könyvtárat, a könyvek illatát, a csendet. Pár perce ült csak ott, könyvvel a kezében, mikor úgy érezte, valaki nézi, rettenetesen dobogni kezdett a szíve, és elpirult. Ahogy felnézett Péter, a szomszéd állt előtte. Kedvesen köszönt és megkérdezte, mit olvas?
Tünde zavartan nyújtotta az egyik könyvet felé, de nem tudott megszólalni, a következő pillanatban Péter döbbent arcát látta, és hallotta, amint azt mondja: ?a kedvencem?. Összenevettek, ez a pillanat feloldotta a feszültséget, aztán suttogni kezdtek, megállapították mind a ketten ugyanazokat a verseket, szeretik.
Együtt jöttek ki a könyvtárból. Péter meghívta Tündét a sarki cukrászdába, ahol úgy beszéltek egymással, mintha ezer éve ismernék egymást. Gyorsan ment az idő, észre sem vették, hogy az este rájuk köszöntött. Tünde bontott asztalt, mert várta a barátnője, neki menni kell. Péter felajánlotta, elviszi. Tünde megállt Éva ajtaja előtt elköszönni készült, amikor Péter kétségbeesve megkérdezte, találkozunk holnap?
Tünde zavartan kérdezte, hol, mikor?
Tehát, igen, mondta Péter örömmel, a könyvtár előtt várlak, mikor?
Hétkor, válaszolta Tünde, majd a csengő felé nyúlt. Péter elköszönt, és kettesével vette a lépcsőket.
Éva rögtön észre vette barátnője örömét. Gondolta ki is használja a kellő pillanatot és meghívja, töltse velük a szentestét.
Tünde elérzékenyült, ez családi ünnep, nem illik ő ide, mint idegen, ezért megpróbált hárítani, de Éva sem hagyta magát, mert rögtön hozzátette, szükségem van rád, hogy segíts. No, ez hatott, erre már nem lehetett nemet mondani. Tehát megegyeztek, együtt ülnek az ünnepi asztalhoz.
Ahogy a teájukat kortyolgatták, Tünde boldogan mesélt a könyvtári találkozásukról, és a másnapi randevúról.
Nem sokára csengettek. Az ajtóban Péter állt, egy mappával a kezében, zavartan mondta, hogy ez Tündéé, a kocsiban maradt, és mivel Tündénél hiába csengetett, úgy gondolta, hogy itt megtalálja. Éva behívta a férfit. Sokáig beszélgettek hármasban. Évának is szimpatikus volt a fiú, örült a fiatalok egymásra találásának. Tünde és Péter együtt mentek fel, majd jó éjszakát kívánva egymásnak elköszöntek. Tünde félt, az érzéseitől, Péter mamájától és a vörös hajú nőtől, akiről az ajtón keresztül halott.
Hajnal volt már, amikor az álomtündér megérkezett, és nem sokára megszólalt a telefon riasztója, az ébresztő. Tündére új nap köszöntött, sorsfordító, de nem tudta mit hoz majd a holnap, a nem sokára beköszönő újév. Reggel, ahogy kilépett az ajtón, Péteréktől heves vitát hallott, nem ismerte fel hangfoszlányok mögötti tartalmat, csak mozaikokból rakta össze, hogy az anya Péterrel veszekszik, mert hiába várta az elmúlt este meleg vacsorával.
Decemberi eső mosta az utcát, a troli szardíniás dobozhoz hasonlított a reggeli csúcsban. Ázott emberek egymásnak feszültek. Ezen a reggelen Tündét ez sem zavarta. Gondolatai a jövőben jártak, hiába próbált átlátni a ködön, nem sikerült, még nem, talán mire leesik a hó, és fehérbe öltözik a táj, az majd minden megvilágosodik.
folyt. köv.
Vágy utca 11. rész
Tünde kora reggel felvette otthoni ruháját, szépen vasalt fehér köténykét kötött, amelyet drága jó mamikájától örökölt és nagy becsben tartott, hozzátartozott az ünnepi készülődésekhez. Ilyenkor, mindig eszébe jutott a nagyi maga főzte keményítőjének törtfehér színe, melyet kékítővel tüntetett el a nagymama, és lett belőle hófehér ropogós textilia.
Így indult le a barátnőjéhez. Éva arcát végtelen nyugalom varázsolta gyönyörű simává. A boldog anyák sugárzó szépsége ez. A konyhába mentek, ahol terített asztal várta őket, közös reggelire. Tünde bárhogyan próbálta felfedezni a készülődés csentreseit, sehol egy tál, fakanál, vagy sütéshez való kellék. Gondolataiba kezdett kotorászni, biztos most kellett jönni neki segíteni Évának? Reggeli után meg is kérdezte Évát, mikor kezdik a közös munkát, hiszen négy óra múlva megérkeznek Ingridék, és sehogy sem állnak.
Éva ekkor megfogta barátnője kezét, és pici speizhoz vezette, ahol a polcokon ott sorakoztak a lábasok, tálak, és tálcák minden finomsággal megpakolva, készen terítésre várva.
Ekkor értette meg Tünde, hogy a segítségkérés indok volt csupán, hogy elfogadja az ünnepi meghívást. Éva most viszont tényleges segítséget kért. Tünde maradjon ott, mikor Balázsék megérkeznek, nem tudja, hogyan fogadja a nála három évvel fiatalabb Ingridet. Azt sem tudja a tolószék esetében, hogy és hova ültesse, hogy a legnagyobb kényelmet biztosítsa az asszonynak. Természetesen Tünde barátnőjével maradt. Egyre többször nézte ezt a csodálatos édesanyát, aki fia boldogságát tartotta szem előtt, soha egyetlen elmarasztaló szó nem hagyta el a száját, sőt az ismeretlen asszony intelligenciáját, jóságát dicsérte.
Bezzeg, Péter édesanyja, idáig jutott gondolataiban, amikor elszégyellte magát, hát ő is ítélkezik, akkor maga sem különb, nála. Így elhessegette a gondolatokat a idős szomszéd hölgyről. Nagy izgalomban voltak, melegítettek, terítettek, készülődtek. Az óra mutatói is vidáman járták körtáncukat, a másodpercmutatók incselkedtek csupán, mintha sürgetnék őket, emlékeztetőül, hogy fogy az idő. Mire megkondult a déli harangszó, minden a helyére került, a telefon csörgése jelezte, a család megérkezett.
Éva és Tünde magára kapta a kabátját és a ház elé indult. Abban a pillanatban érkeztek, amikor Balázs öléből, kocsijába tette az asszonyt, meleg takarót terített rá, majd elindultak a bejárat felé.
Éva boldogan ment elébük, lába nem a szeretett fiához vezette, hanem Ingrid felé. Széttárta karjait úgy érkezett az idegen asszonyhoz, ahogyan karjaiba érezte az asszony testét, szívében úgy fogadta be a lelkét.
Tünde odalépett Balázshoz és bemutatkozott. Balázs boldogságtól sugárzó tekintete belekapaszkodott Tünde szemébe. A barátság tiszta szikrája jelezte, hogy vendégként ő is megérkezett.
Pár perc múlva minden nehézség nélkül a lakásban voltak. Megdöbbentek, hogy Ingrid milyen jól beszéli a nyelvet. Tünde elgondolkodott, milyen sokat tett ez az asszony, hogy Balázsnak a kedvébe járjon, de Balázs hálája is végtelen, az igazi szeretet. Most értette meg, miért mondják, hogy a lélek ruhája a test, csak egy díszlet. A mag, az érték az a lélek.
Érdekes helyzet alakult ki, mindenki természetesen viselkedett, szerepet próbáltak ugyan napokig talán mindnyájan, mégsem volt szükség a színészi munkára. Egy mozdulat, esetlenség szinte bizonyította a természetességet. Az ebéd nagyon finom volt. Éva próbálta kiszolgálni Ingridet, de az asszony olyan gyakorlatiasan mozgott az asztalnál, hogy nem volt szükség a segítségre. Sokáig ültek még együtt, majd Tünde felállt, hogy leszedje az asztalt, elmosogasson és hazamenjen. Ekkor Ingrid megkérte, hagy segítsen eltörölgetni, addig Balázsék beszélgessenek.
A konyhában nagyon jól érezték magukat, nyoma sem volt feszültségnek, izgalomnak, Ingrid elmesélte nagyon vonzódik ő is a pszichológiához, amíg jobban mozgott addig eljárt előadásokra, amelyeknek a témája összefüggött ezzel a tudománnyal. Kérdezett és beszélt, mesélt. Elfogytak a piszkos edények a tiszták helyükre kerültek. Tünde elbúcsúzott, a szentestei találkozásig.
Az ajtótól pár lépés választotta el, amikor Péterék előtt elhaladva nyöszörgést hallott, megállt. Pár pillanat múlva megismétlődött az előbbi, artikulátlan erőtlen hang, semmi kétség, baj van. Izgalmában alig tudta a kulcsot a zárba illeszteni, nehezen jutott be a lakásba. Azonnal kereste a mappát, látott rajta egy számot, tudta Péter száma, mert mielőtt utána hozta tegnap, a kocsiban felejtett mappát, nem volt rajta semmi. Azonnal hívta a számot, Péter jelentkezett. Elmondta mit tapasztalt. A férfi megköszönte és azonnal indult.
Nem sokára csengettek, Péter ott állt az ajtóban, sápadt volt, a szája szinte fehér, a hangja is remegett. Kérte Tündét, menjen be vele a lakásba. Mikor beértek a kisszobába látták, hogy Péter édesanyja ott fekszik a szőnyegen, a feje mellett vértócsa, lába maga alatt, és fájdalmasan jajgat. Péter odalépett, felemelte édesanyja fejét, kérte Tündét, telefonáljon a mentőknek. A néni Tünde felé fordította a fejét, majd annyit kérdezett: maga mit keres itt. Péter annyit mondott, Anyám Tünde telefonált, mert hallotta a nyüszörgésed. Az asszony nem foglalkozott többet Tündével, csak azt hajtogatta: nagyon fáj a lába, nem tudja megmozdítani.
Közben Tünde egyre türelmetlenebbül válaszolgatott az ostoba kérdésekre, amit feltett neki a mentőállomás diszpécsere. A néni nevén, korán és a látható helyzetén kívül, arra voltak kíváncsiak, miért nem az ügyeletet, háziorvost hívták, esetleg a betegszállítókat, mert elmagyarázták, a mentő és a betegszállítás nem azonos, tevékenységükben is különböznek, sőt a biztosító is csak azt finanszírozza, ahova a betegalany be van sorolva.
Ekkor Tündénél elszakadt a cérna, itt egy vérző fejű idős hölgyről van szó, aki feltehetően elesett, fejét betörte, lábát nem tudja megmozdítani, mindegy hogy betegszállítót, mentőt, vagy orvost küldenek, de jöjjön azonnal valaki, mert a betegalanynak titulált ember elvérzik.
Pár perc múlva közeledő sziréna hangja jelezte, a mentő hamarosan megérkezik.
A mentőtiszt ideiglenesen ellátta a vérző sebet, varrni kell, jelentette ki, majd mikor a néni combjához ért, fejét meg csóválta és közölte, valószínű, combnyaktörés. Egy speciális hordágyra tették a beteget és fia kíséretével a klinikára szállították.
Tünde hazament. Nagyon sajnálta az asszonyt, látta a fájdalomtól eltorzult arcát és Péter aggodalmát. Órák teltek el, hiába várta, hogy Péter visszaérjen, ekkor jutott eszébe, lehet hogy a barátnőjéhez ment, ahhoz a vöröshöz, akit Péter édesanyja is dicsért. Gondolatai itt időztek, amikor csengettek, Péter állt előtte, bejöhetek, kérdezte.
Természetesen. Gyere, mondd, mi van.
Combnyaktörés, azonnal megoperálták, most az intenzív osztályon van. A fejsérülés szerencsére nem súlyos, összevarrták, mondta Péter.
Szegénykém milyen ünnepetek lesz, buggyant ki Tündéből.
Rajtad múlik, milyen lesz, felelte Péter.
Rajtam? Talán a barátnőd segít átvészelni a nehéz napokat, természetesen rám is számíthatsz, ha tudok valamiben segíteni, mondta Tünde.
Péter bambán nézett rá, majd megkérdezte, honnan veszi, hogy van barátnője?
Most Tünde érezte rosszul magát, majd elmondta, hogy többször hallotta, amint Péter édesanyja valakinek dicsérte a fia barátnőjét.
Úristen, hasított Péterbe a felismerés.
Értette, mi történt, nagyon is értette. Egy alkalommal Péter elmondta az édesanyjának, hogy látta Tündét és mennyire tetszik neki. Akkor az édesanyja azt mondta, hogy a beköltözés napján már tivornya volt nála, jó kis firma lehet.
Péter hiába mondta édesanyjának, hogy ez a mulatság valószínű barátokkal töltött lakásszentelő lehetett, az pedig nem tivornya, anyja hajthatatlan maradt, néha férfiakról mesélt, akik látogatják Tündét napközben.
Péterben megszületett a felismerés, mivel nem járt hozzájuk senki, így valószínű, édesanyja immitált hangos beszélgetést önmagával, mikor meghallotta Tünde mozgását, hogy távoltartsa fiától, eszébe jutottak az állitólagos férfi látogatók meséje is, no és összeegyezhetetlennek tartotta Tünde egésznapos kötött munkájával. Átlátta a helyzetet, elmosolyodott.
Elmondta Tündének, hogy édesanyja nagyon féltékeny mindenkire, akihez közelkerűlt, szét zúzta a kapcsolatait különböző raffinériákat bevetve, valószínű ez is a taktika része volt. Mindez mellett nagyon szereti őt, mert egyedül nevelte, tanítatta, édesapja korán meghalt.
Tünde megértette, elindult a konyhába, hogy vacsorát készítsen kettőjüknek.
folyt.köv.
Vágy utca 12. rész
Sokáig beszélgettek vacsora után. Tünde végig érezte Péterben az aggodalommal járó feszültséget. Éjfél felé járt az idő, mikor Péter hazament.
Reggel sokáig aludt, ritkán tehette meg. A fürdőszobában a tükör barátságosan köszönt vissza neki, kipihent lett állapította meg.
Márta nénire gondolt, tegnap este megtudta Péter édesanyjának a nevét, aki jelenleg akut életveszélyes állapotban van. Átérezte Péter aggodalmát, valami mégis azt súgta, van remény. Délelőtt készülődött, előkészítette a pulykamellet, betöltötte, begöngyölte úgy tette a hűtőbe, majd másnap megsüti ebédre. Pétert is meghívja. A köretről nem döntött, azt majd megbeszélik. Ma ebédre halászlét eszik, csak melegíteni kell. Vacsorára Éváékhoz megy. Örült, hogy családban köszönt rá az ünnep, az éjféli misére is együtt megy a kibővült család.
Gyermekkora készülődései jutottak az eszébe, a nagyszülőknél töltött boldog karácsonyok, szülei távozása után pedig, a magányos ünnepek. Elszomorodott.
Csengettek, az ajtóban Péter állt, a klinikáról jött, semmivel nem bíztatták. Behívta a férfit, a konyhában ültette le, beszélgetni kezdtek. Próbálta elmondani neki, nem akarja félrevezetni, de úgy érzi, meggyógyul az édesanyja. Nehéz és hosszú út áll előttük, de a szeretet majd segít ezt az utat bejárni. Pár szóval említette Balázsék boldogságát, azt hogy kerekesszékben is lehet boldog az ember. Nem részletezett semmit, tiszteletben tartotta mások magánszféráját.
Elmondta még, milyen jó neki, hogy Éváékban családra lelt, az ünnepi asztalnál is helyet kapott, és együtt mennek az éjféli misére. Rákérdezett Péterre, nem tartana velük? Amint meglátta Péter zavarát, rögtön megbánta elhamarkodott kérdését.
Péter zavartan mondta, ne haragudj én nem...
Tünde nem engedte tovább mondani, ujját Péter szájára tette, majd máskor, mondta és közölte, akkor holnap majd együtt ebédelnek. Az után, hogy oldja a feszültséget, gyorsan elsorolta a menüt, és tanácsot kért a köretet illetően. Péternek tetszett, hogy kikérik a véleményét, a töltött pulykamell kifejezetten jól hangzott számára, mert szerette. Tünde citromfű teával kínálta Pétert, felajánlotta, megosztja az ebédjét, de a férfi csak a teát fogadta el. Miután megteáztak, hazament.
Tünde összepakolta apró ajándékait, mellékerült még pár könyv, és kinyitotta a szekrényt, hogy kiválassza a ruháját. Egyszerűen, de nagyon választékosan öltözött. A divatot nem mindenben tudta követni, mert ruhatárában csak a természetes anyagok kaphattak helyet. Egy kosztüm mellett döntött, felvette, jól érezte magát benne, és elindult. Éva nyitott ajtót, barátnője sugárzott az örömtől. Az asztalt már körben ülték, a rokonoknak bemutatták, és hellyel kínálták. Úgy érezte mindig is idetartozott. Vidám beszélgetés zajlott mindenről. Ingrid is felszabadult volt és gyönyörű. Tünde elnézte ennek az asszonynak a szemmel is látható harmóniáját, csodálta közvetlenségét, intelligenciáját és a testi fogyatékossága melletti gyakorlatiasságát.
Megértette Balázst. Éva Ingrid mellett ült, beszélgetés közben sokszor megsimogatta az asszony karját.
Finom volt a vacsora és kitűnő a társaság. Egyszer csak Balázs felállt, és szót kért, bejelenteni készült valamit. Néma csend lett.
Vett egy mély lélegzetet, majd megszólalt, Ingridet megkértem, legyen a feleségem, és igent mondott, édesanyám az este áldását adta ránk, most arra kérlek titeket, fogadjátok szeretettel őt a családba.
Taps és gratuláció fogadta a bejelentést. Lehetett érezni a boldogság angyalainak szárnyait, amint végigsimítják a jelenlévőket.
Átmentek a nappaliba, Tünde letette a kis ajándékait a fa alá, majd körbe vették a fát, Ingrid gyújtotta meg a gyertyát, és felcsendült a "mennyből az angyal". Közösen énekeltek, az ajándékok átadása után ismét az asztalhoz ültek.
Pillanatok alatt megtelt az asztal süteményekkel és minden finomsággal. Mézes, fahéjas, szegfűszeges illatok mellett gyönyörködhettek a márványos beiglikben, a zserbóban.Fogyott is minden, nagy keletje volt a mézes fokhagymának és diónak, de nem hagyták ki a negyedelt almát sem, ami a hagyomány szerint összetartja azokat, akik esznek belőle.
Boldog és vidám hangulatban telt az este.
Tünde és Ingrid sokat nevettek, beszélgettek. Ingrid Tündétől kapott könyvét maga mellé tette, néha megfogta, szinte őrizte.
Tizenegy óra volt, mikor a kiscsapat készülődni kezdett az éjféli misére.
Balázs nagy gonddal takarta be menyasszonyát, majd büszkén tolta végig a kétutcányi távolságban lévő templomhoz. A misére sokan jöttek el. A templomban hideg volt, de a szívekben tűz égett. A jászol előtt elhaladva Tündének eszébe jutott, hogyan mesélte el valamikor nagymamája Jézus születését, küldetését, a világ bűneinek megváltásáért való feláldozását.
A mise alatt végig Péterre gondolt. Az volt a kérése, ha nem összeegyezhetetlen az Úr akaratával, gyógyítsa meg Péter édesanyját, hogy még örülhessenek egymásnak. Ezután imádkozott az összes beteg gyógyulásáért, a szegények éhezők, és elesettek felemeléséért, a haragosok megbéküléséért. a családok, barátok boldogságáért, gyermekáldásokért, és végül saját magának kért erőt, hogy a rábízott isteni feladatot teljesíthesse.
Áldást kért a Kárpát medencei, és a világban szétszóródott magyar testvéreinkre, a Földre és annak minden élőlényére.
Kérte, hogy az eltávozottaknak az örök világosság fényeskedjék, és nyugodjanak békében.
Haza felé menet, nem érezték a karácsony éjszaka hidegét, szívüket, lelküket a szeretet és béke csodálatos fényének melege járta át. Nekik ezt hozta a kis Jézus születése.
Éváék előtt elbúcsúztak, Péterék ajtója alatt világosság szűrődött ki, tudta a férfi még nem alszik.
Tünde is nehezen aludt el, szép álma volt. Márti néni ott állt az ajtóban és őt várta, mikor meglátta, mosolyogva intett neki, és hívta, ahogy odaért az asszonyhoz, az megfogta a kezét és bevezette a szobájába, az asztalon egy kis ezüst dobozka állt, rajta cizellált minták, nem tudta kivenni a motívumokat, mégis szépnek találta. A dobozban egy platinába foglalt briliáns gyűrű volt, amelyet Tünde felé nyújtott, és azt mondta, fogadd el lányom, ez ezen túl a tiéd, én is anyósomtól kaptam. Átölelte Tündét, aki hálát érzett, mert Péterrel egy kedves anyóst, pót édesanyát is kapott.
Reggel, későig aludt, ismét Péter csengetése ébresztette. Ahogy kinyitotta az ajtót, a férfi mosolyogva állt előtte, boldogan közölte, a klinikáról jött, édesanyja túl van a krízisen, levették a lélegeztető gépről, hamarosan visszaviszik az általános osztályra. Tünde tudta, az imája meghallgatásra talált, álmainak pillanatképei peregtek előtte, megölelte Pétert, aki felemelte a lányt és megforgatta, majd karjában emelve vitte be a lakásba.
folyt.köv.
Vágy utca 13. rész
Csodálatos napsütés volt az esküvő napján. Márta néni büszkén nézte fiát és a menyét. Még soha nem látták ilyen jókedvűnek az asszonyt. Az öröm kisimította a ráncait is, szinte megfiatalodott. A szertartás alatt megfogta a mellette, szintén kerekesszékben ülő Ingrid kezét.
Két év telt el azóta, hogy a két asszony megismerkedett egymással. Márta néni akkor jött haza a klinikáról és Ingrid felajánlotta, beszélget az asszonnyal, a tolószékes életről. A kétségbeesett öregasszonynak jól jött a segítség, mert nagyon elkeseredett, amikor közölték vele, hogy csontjainak gyengesége miatt nem lehet szegecselni folyamatosan, így kímélni kell, kerekesszékben élheti tovább az életét.
Tündét sokáig nem engedte magához, lassan felengedett fel, de látta fia boldogságát, és kiegyensúlyozott harmóniáját, ez meglágyította kőszívét.
Egyik délután azt mondta Péternek, hívd át Tündét, beszélni akarok vele.
Péter várta ezt a találkozást, de félt is tőle. Nem tudta mit hoz a két asszony beszélgetése, számára.
Márta néni őszinte és kitárulkozó volt, elmondta, hogy minden eszközzel próbálta távol tartani a fiát tőle, de mikor tapasztalta, már nem használnak az eddig bevált praktikái, úgy döntött, megismeri azt a nőt, akit nem tud legyőzni. Tünde sem alakoskodott, így a beszélgetés őszinte légkörben kezdődött. Ahogyan múlt az idő, úgy oldódott a feszültség. Észre sem vették órák óta, beszélgettek. Már nem kérdezz, felelek téma volt hanem, a napi dolgokról folyt a disputa. Márta néni jól érezte magát, tetszett neki Tünde korrektsége.
Egyre több időt töltöttek együtt. Az asszony szíve felengedett, néha már lányomnak szólította. Péter volt ennek a kapcsolatnak a legboldogabb haszonélvezője.
Sokszor és sokat beszélt az anyjával Tündéről. Szerette volna megkérni, legyen a felesége, de félt attól, hogy visszautasításban lesz része, hiszen őt az édesanyjával együtt kell elfogadni.
Tündét elszomorította, hogy Évától el kellett válni, mert nagyon jó barátnők voltak és vele mindent meg tudott beszélni, de örült az asszony döntésének, aki végleg kiköltözött Ausztriába, hogy többet tudjon segíteni fiának és menyének.
Tünde sokszor elgondolkodott a kettőjük sorsának alakulásán, a találkozásuk véletlenjén, a sorsok egybefonódásán. Egyre jobban foglalkoztatta a karma fogalma, létezése?
Keresztény emberként régen elutasította, a karma létezését, de mivel pszichológus és ismeri a tudatalatti létezését, elfogadta a karmát is.
Két asszony tolószékben. Különböző élet, értékrend, a hozzájuk kötődő emberek hasonló felelősségvállalással, segítőkészséggel?.
Megoldást Péternek a lánykéréssel kapcsolatban szinte tálcán kínálta egy kialakult helyzet. Tünde értesítést kapott egy közeli dátummal, hogy vegye át felújított lakása kulcsát, és írja össze az esetleges hiányosságokat, a garanciális javítások érdekében.
Tehát hamarosan búcsút mond az átmeneti szomszédságnak. Nem tudott örülni a jó hírnek.
Mikor elmondta Márta néninek, hogy ezután ritkábban tud jönni, mert visszaköltözik, az asszony szemei elhomályosodtak. Alig tudta tartani magát, már nem zavarta, hogy látják a gyengeségét.
Így szólt Tündéhez: kislányom hozd, ide legyél szíves az éjjeliszekrényem fiókjából azt a kis dobozt.
Tünde odament és kihúzta a fiókot, azt hitte, elájul?
Vágy utca 14. rész
Ott volt az ezüst doboz, rajta az ismerős cizellák, most tisztán látta a motívumokat. Keze remegett, alig tudta kivenni a szelencét. Márta néni látta Tünde zavarát, de nem kérdezett semmit, csak mosolygott. Kinyitotta a dobozt, és kivett egy platinagyűrűt, amelyben szépen csiszolt briliáns szórta sugarait feléjük, Tünde felé nyújtotta, most ő jött zavarba, ahogyan azt mondta: fogadd el lányom ezt a gyűrűt, én is az anyósomtól kaptam. Ekkor lépett Péter a szobába, látta a jelenetet, tudta az édesanyja éppen megkéri Tünde kezét helyette, mert mindig azt mondta az anyja, annak adja ezt a kincset, akit menyének fogad el. Most itt van előtte a két asszony, akiket a világon mindenkinél jobban szeret, és teljes lett a család.
Nem is várt sokáig, azonnal megszólalt, Tünde legyél a feleségem és fogadd el, anyósod ajándékát, mondta vidáman, kissé viccesen.
Tünde elvörösödött, és odaszólt Péternek, IGEN, leszek a feleséged és elfogadom Anyuka ajándékát.
Márta néni ekkor elsírta magát, örömkönnyek voltak ezek, az igazi boldogság guruló gyöngyei töltötték meg a lelkét.
Félév múlva Péterék is elhagyták, a Vágy utcát, visszaköltöztek megújult belvárosi otthonukba.
Nem nagyon csomagoltak ki, mert eladó lett a lakás, ugyanis megkezdődött az építkezés a régi üres telken. Tünde és Márti néni lakása árán felépült a közös ház, ahova, esküvő után jöhet az unoka, akit úgy vár már a nagymama. A kicsi már a Rév utcába érkezik, mellettük lakik a jóságos szomszéd is, a Szeretet.
Vége
**************
Az alábbi linkre kattintva a szerző új weboldalára juthattok!
